fekete péter

Alig jut pénz a budapesti független színházaknak, két év alatt közel 250 millió forinttal csökkentették a működési támogatást

„Persze mindig van az, hogy az ember azt gondolja, hogy ennél nem lehet lejjebb, de szerintem lehet” – mondta Nagy Zoltán, a függetlenek érdekvédelmi szervezetének ügyvezetője.

Benics Márk
színház

Megduplázta a bevételét a 4iG, miután az állammal közösen megvette a Vodafone-t

421,3 milliárd forint az első három negyedévben.

Botos Tamás
gazdaság

Folytatólagosan elkövetett lopás miatt jelenti fel a Jobbik Fekete Pétert

A kultúráért felelős államtitkár maga büszkélkedett vele, hogy rendszeresen elemel ezt-azt a közgyűjteményekből.

Király András
bűnügy

Csúnyán helyretette Prőhle Gergely a kultúráért felelős államtitkárt, akiről kiderült, hogy rájár értékes gyűjteményekre

Fekete Péter ezúttal a PIM-ből csórt focilabdát vitte ajándékba az újonnan megnyílt Esterházy-könyvtárba. A Petőfi Irodalmi Múzeum előző igazgatója rögtön meg is kérte, hogy vigye szépen vissza.

Kaufmann Balázs
agybaj

„Megijedtem, hogy a Közlekedési Múzeumot is rám akarjátok bízni”

Alaposan megünnepelték a NER ünnepelt költőjét, L. Simon Lászlót, akiről egy monográfia is megjelent. Ennek szerzője Pilinszkyhez hasonlította a volt államtitkárt.

Czinkóczi Sándor
irodalom

Both Miklós a Hagyományok Háza új igazgatója

November 19-én veszi át az intézményt, sok újítást tervez.

Szurovecz Illés
KULTÚRA

Elkezdődött a Múzeumok Éjszakája

„Ez a koronavírus-járvány után az első olyan kulturális rendezvény, amely az egész országra kiterjed.”

Urfi Péter
KULTÚRA

A kulturális államtitkár szerint a cirkuszművészek a legnagyobb állatvédők

"Akik sokkal többet tesznek az állatokért, mint a netes kommentelők."

Botos Tamás
POLITIKA

A Nyugati pályaudvar mellett épül meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ

Első lépésként egy hajdani mozdonyhangárt alakítanak át artistaképzővé.

Horváth Bence
cirkusz

Miért a kormány dönt az önkormányzati színházak sorsáról?

A tavaly megválasztott ellenzéki polgármesterek vita és ellenállás nélkül aláírták a megállapodást, ami gyakorlatilag kiveszi a kezükből a döntést. Jövőre lehetne okosabban tárgyalni. Csáki Judit írása.

444.hu
publicisztika

Kásler Miklós kitüntette az Ismerős Arcok tagjait

A lényeget még nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket.

Czinkóczi Sándor
KULTÚRA

Az államtitkár szerint "az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók után a kulturális élet szereplői" tettek a legtöbbet a koronavírus ellen

Fekete Péter szerint hálásnak kell lenni az ágazatnak.

Botos Tamás
Egészségügy

A kulturális államtitkár szerint "azokra a könyvtárosokra, akik nem csinálnak semmit, azokra nem lesz majd szükség"

"Azok a könyvtárosok, akik aktívan kitalálják, hogy hogyan lehet új és új programot hozni, ők nagyon sok pénzért ott fognak keresni."

Botos Tamás
POLITIKA

"A kormányzat célja, hogy egy éven belül minden ötezer fő feletti településen megszólaljon hetente egyszer a zene"

A kultúráért felelős államtitkár szerint "Magyarország zenei világhatalom, de mégis eltűnt az utcáról, a közterekről a zene."

Botos Tamás
ZENE

„Magyarország költi a legtöbb pénzt kultúrára Európában"

Fekete Péter kulturális államtitkár szerint nagy időket él a magyar kultúra.

Rényi Pál Dániel
KULTÚRA