felcsút

Nem hiszed el, hogy melyik stadiont mutogatták a budapesti nemzetközi sportújságírócsúcs résztvevőinek!!4

Igen, azt.

Botos Tamás
Média

Tisztára mosták a felcsúti mester, Pintér Attila becsületét

Korábban kapott egy írásbeli figyelmeztetést, mert mutogatott a nézőknek, de úgy tűnik, valaki túl bátor volt.

kasnyikm
futball

Történelem: egyetlenegy akadémista se volt a felcsúti Puskás kezdőcsapatában

Pinyő teljesen lemondott Orbán akadémistáiról.

kasnyikm
futball

Összejött, amire egy ország várt: egyetlen akadémista sem volt a Puskás Akadémia csapatában

Nagy Zsolt egyedüliként kezdett, de aztán őt is lekapta Pintér Attila.

Horváth Bence
POLITIKA

Egyetlen saját nevelésű játékos lépett pályára a Puskásban

Az NB II-ben kötelező két 21 év alatti játékost a pályára küldeni. A felcsúti focistagyárban nem akadémistákkal teljesítik a kvótát, inkább máshonnan szerződtettek fiatal játékosokat.

Haszán Zoltán
futball

Mészáros Lőrinc ígéretéhez híven küldi a felcsúti kisvasút forgalmi adatait

Sikersztori.

Botos Tamás
POLITIKA

Pintér Attilával meccset nézni Felcsúton

Nem akartak beengedni minket a Pancho Arénába, aztán a fotózást akarták megtiltani, de jobban jártunk így, mert Pintér mester mögött élvezhettük a miniszterelnök és a miniszter csapatának a meccsét.

Haszán Zoltán, Botos Tamás
sport

“Min-den-ki stró-man, Fel-csú-ton min-den-ki stró-man“ - énekelték a Panchoban az elkeseredett kispesti drukkerek

Az ultrák szerint csak enyhén ugyan, de lejtett a felcsúti pálya a Vidinek.

Rényi Pál Dániel
foci

A Pancho Aréna tetején összefutott Orbán Viktorral, és a magyar állam már küldte is a pénzt kedvenc focicsapatának

Topolyán, Újvidéken és Tóthfaluban próbáltuk kideríteni, miért egy harmadosztályú szerb focicsapatnak ad három milliárd forintot a magyar költségvetés a vajdasági magyar gyerekek helyett.

erdelyip
sport

Teli buszos kirándulásokat szervez Felcsútra egy szegedi utazási iroda

7900 forintért kisvasúttól a stadion VIP-páholyáig egy nap alatt bejárhatod az elnöki falut.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Mészáros Lőrinc: Biztos, hogy nem vagyok korrupt

A felcsúti polgármester szerint a miniszterelnökkel "ugyanúgy vágynak egymás barátságára."

Botos Tamás
POLITIKA

Mészáros Lőrinc azt állítja, hogy okosabb, mint Mark Zuckerberg

Felcsút gázszerelőből lett milliárdos polgármestere a hvg.hu kérdésére állította azt, hogy több esze van, mint a Facebook alapítójának.

Herczeg Márk
elmebaj

Orbán a stadion tetejéről mutogatta Erdogan bizalmasának a felcsúti birtokokat

Adnan Polat működteti a magyar kereskedőházakat Törökországban, és a Tiborczhoz köthető ingatlanügyekben is benne van.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Hiába küzdött hősiesen, kikapott Szolnokon a Felcsút

Nem sikerült fényesen Pintér Attila vezetőedző bemutatkozása, máris lecsúsztak az NB II tabella éléről.

Rényi Pál Dániel
foci

Majdnem kiderült, hogy nem a Felcsút lesz a legerősebb akadémia a régióban, de Mészáros Lőrinc megnyugtatott mindenkit, hogy csak fordítási hiba történt

Hiába reménykedett egész Eszék.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA