A New York-i árverésen a becsült árnál sokkal többet adtak a festményért.
A bibliai lefejezést ábrázoló festmény árát szakértők 100-150 millió euróra becsülték.
A Salvator Mundit 2017-ben árverezték el rekordáron, azóta nem tudni semmit a hollétéről.
Ráadásul három példányban!
A miniszterelnök felavatott egy Renoir-festményt az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épületének átadásán. Szerinte a magyarokkal nem fordulhat elő, hogy a saját nagyvárosaikban etnikai és kulturális kisebbségbe kerüljenek, mert ha úgy érzik, kihívás éri a kulturális identitásukat, megszólal a „vészcsengő”.
Az 1915-ben készült olajfestményt tavaly lopták el Nancy Szépművészeti Múzeumából.
A flamand művész Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló portréjáért 2,1 milliárd forintot fizetett a magyar állam.
Véget ért az Értéktár-program, a keretösszeg harmadát költötték el.
A Csendélet gyümölccsel és gesztenyével című festményt 1960-ban adományozták a San Franciscó-i Szépművészeti Múzeumnak, de a kételyek miatt eddig nem szerepelt a katalógusban.
Aki járt már olyan folyosón, ahol két tükör van egymással szemben, egy darabig érteni fogja, hogy mi történik
Az árverezők azt mondták, a műveknek „nincs művészi értékük”, de több ezer euróért kelhettek volna el.
Egy alkalmazott tiltakozott az alkotás miatt, de a jegybank döntését komoly felháborodás fogadta.
A kép "nagyon szép, míves keretben van."
A köztiszteletben álló Georges Keller műkereskedő kapcsolatban állt egy francia kollégájával, aki a náci megszállás idején németekkel kereskedett, így lehet, hogy elrabolt festményekről van szó.
Azért így is volt vele meló bőven.