festmény

Felhívta valaki, hogy gratuláljon a grafikájához, így tudta meg, hogy kirabolták

A sértett azt a művét, ami miatt kiderült a bűncselekmény, a jóhiszemű vásárlónak ajándékozta.

Boros Juli
bűnügy

Németh Szilárd: „Ez a mi hazánk”

Ez.

Urfi Péter
szépség

A tökéletes fotó Németh Szilárdról és a tájról

Ki ez a csepeli Mr. Darcy? Egy vándor a ködtenger felett reggel a fenyvesben?

Kiss Bence, Herczeg Márk
szépség

„Cigányok nemcsak, hogy vannak, hanem arra, amit ők mondanak magukról, figyelni kell”

A '70-es évek elejétől fiatal roma értelmiségiek egy kis csoportja hihetetlen lelkesedéssel vágott bele abba, hogy a cigányok kultúráját és létélményét, illetve eredetmítoszait méltó módon megörökítsék a művészetben. A Kései születés című dokumentumfilm erről a mozgalomról szól.

Kiss Imola
videotéka

Tűzfalra festik Karikó Katalint

A Krisztina körúton.

Szurovecz Illés
Budapest

Letörölte a mosolyt egy restaurátor egy flamand festmény főszereplőjének arcáról

Kiderült, hogy az elmúlt négyszáz évben valaki mosolyt festett az eredetileg komor nő arcára.

Mészáros Juli
MŰVÉSZET

Titkolja a Fehér Ház, kik fizetnek vagyonokat Hunter Biden festményeiért

Azt mondják, így kizárják a korrupció lehetőségét. Obama egykori tanácsadója szerint pont a nyilvánosság segíthetne tisztán látni.

Szurovecz Illés
külföld

A kétbalkezes görög rendőrök a földre ejtették a felbecsülhetetlen értékű Picasso festményt, amit közel 10 év után találtak meg

Onnan már nem esik tovább.

Kiss Imola
baleset

A holland rendőrség letartóztatott egy férfit, aki ellophatta a 21 millió eurót érő Van Gogh és Hals festményeket

A műveket tavaly lopták el, és azóta sem kerültek elő.

Kiss Imola
MŰVÉSZET

Angelina Jolie eladott egy Churchill-festményt, méghozzá rekord áron

A képet még Brad Pitt adta neki.

Mészáros Juli
MŰVÉSZET

Több mint félmilliárdért vett képeket az MNB egy magánszemélytől

558 millió forintot fizettek három Hantai Simon- és négy Reigl Judit-festményért.

Mészáros Juli
PÉNZ

Mégis eredeti lehet a hamisítványnak elkönyvelt Rembrandt-kép

A fatábla, amire festették, biztosan Rembrandt műterméből származik.

Sarkadi Zsolt
MŰVÉSZET

Egy nagy kalapáccsal törte be a múzeum ajtaját a férfi, aki ellopta Van Gogh festményét

Később a festménnyel a jobb hóna alatt, a pöröllyel a bal kezében távozott az épületből az ajándékbolton keresztül.

Herczeg Márk
MŰVÉSZET

Pompásan sikerült Dr Máriás festménye Schmidt Szűz Máriáról és a kisded Ungár Péterről

Ami ikon, az ikon.

Szily László
MŰVÉSZET

Tüntetés robbant ki Mexikóban, mert egy kiállításon melegként mutatták be Emiliano Zapatát

A forradalmár családja sincs oda az alkotásért.

Czinkóczi Sándor
MŰVÉSZET