fiák istván

Saját fideszes forrását is felnyomta az origós Kovács András, hátha megússza, hogy elítélik

De nem úszta meg. Az államilag kitüntetett Kovácsról kimondta a Kúria, hogy 2017-es írásban szándékosan rágalmazta meg Czeglédy Csabát.

Rényi Pál Dániel
Média

50 millió forintot még kimentett Kósa Lajos családja abból a cégből, amihez 6 millióért jutott hozzá

Hiába tettek feljelentést, a magyar hatóságok nem találták gyanúsnak a rejtélyes vagyongyarapítást.

Tbg
gazdaság

Az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke lett Kósa, alelnöke meg az ügyvédje

Nagyüzemi kavarás.

Botos Tamás
gazdaság

A számvitel rendjének megsértése miatt vizsgálódik Kósáné cégénél a NAV

Porkoláb Gyöngyike jutányos áron, 6 millió forintért jutott Kósa ügyvédjének cégéhez, aminek csak külföldi ingatlanban 40 milliós vagyona volt. Aztán Kósa benyújtott egy törvényjavaslatot, amivel az ügyvédje nagyon jól járt.

Király András
POLITIKA

Kósa Lajos ügyvédje és korcsolyaszövetségi helyettese is üzletelt a rejtélyes örökösnővel

Orendi Mihály személyesen, Dr. Fiák István egy cégével volt benne a négymilliárd eurós álomvagyon csengeri örökösével.

Király András
POLITIKA

Feljelentette Kósát a gyanúsan olcsó cégvásárlás miatt az LMP társelnöke

A miniszter felesége 6 millióért vette meg a 120 milliós tőkéjű céget.

Czinkóczi Sándor
politika

Kósa Lajos nem mondja el, miből vett meg a felesége egy 120 millió forintot érő céget

A miniszter azzal hárított, hogy a családtagjai nem közszereplők.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA