A Kúria bírságot szabott ki a pártra, az Alkotmánybíróság ezt semmisítette meg.
Leváltották a Szombathelyi Médiacentrum vezetőjét, Lovass Tibort is, amire több fideszes „kommunista tempót” kiáltott.
Újra virul a fityula, avagy ne légy barom, miközben a liberális férgek belülről rágják édes hazánk nemes testét!
Kubatov Gábor tövig rághatja a körmeit, hogy vajon egykori párttársa, Domokos László ÁSZ-elnök mindent rendben talál-e a kormánypártnál.
A Magyar Idők véletlenül megírta az „elvesztette közpénz jellegét” 2019-es verzióját.
Több skulóra lesz szükség a Fidesz világellenes kampányába, Böröcz László nem fog kitartani jövő májusig. Videoösszefoglaló a Sargentini-jelentés elutasításáról tartott parlamenti vitáról.
A korábban a Jobbik színeiben politizáló, önkormányzati képviselő Pintér Attila az utolsó pillanatban lépett vissza.
Surmann Antal 773 szavazattal nyert, miközben a független Tóth Balázsra 702 ember szavazott, és ott volt még a szintén független Gönczi György is 225 szavazattal.
A koordinációtól elzárkózó LMP szavazóinak több eszük volt, mint a pártvezetésnek. A taktikai szavazásnak köszönhető egyébként, hogy a fideszes győzelem "csak" kétharmadosra, és nem ennél nagyobbra sikerült.
A legnagyobb kisebbség irányítja teljhatalommal az országot, hiszen a saját választási rendszere túlkompenzálja.
Csapás a múltból: előkerült az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének 2017 őszi nyilatkozata.
Jó étvágyat és magyar Magyarországot!
A Medián-felmérése szerint még a Fidesz-KDNP szavazóinak is a 78 százaléka véli úgy, hogy a PC alapvetően jó dolog. A válaszadók 30 százaléka tapasztalta meg a saját életében, hogy egyre óvatosabban kell fogalmaznia.
Már legalább hat oldal ajánlgat Esélyes Ellenzéki Jelölteket, akiknek a legnagyobb esélyük van arra, hogy helyben legyőzzék a Fidesz-KDNP-t. Bemutatjuk ezeket az oldalakat, különös tekintettel a taktikaiszavazas.hu-ra, és némi hátteret adunk ahhoz is, hogyan és miként működik, működhet az ellenzéki koordinációa választáson.
"Felszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy fejezze be a magyar emberekkel szembeni tárgyalásait külföldön!"