Angyalföldön, az ország legszocialistább szocialista fellegvárában tartott rezsifórumot a Fidesz. Az Origo tudósítója ott járt, és amit tapasztalt, attól rosszabbul éreztem magam, mint karácsonykor a 40 fokos lázammal.
Napokon belül gőzerőre kapcsol a kampány.
Akkor a párt amiatt panaszkodott, hogy a szocialista kormány az MSZP szlogenjéhez hasonlóval kampányolt. Most pedig az Orbán-kormány adták át a kampányt szinte ingyen a Fidesznek.
Az ellenzéknek vannak tartalékai, de híveik nem elég elkötelezettek és még annyira sem aktívak. Ezen kívül még van egymillió olyan bizonytalan is, aki kormányváltást akar, de közülük csak háromszázezer tűnik mozgósíthatónak.
Rezsicsökkentett áramerővel dübörög a kampány a Facebookon is. Most a fideszes Mengyi Rolandot mutatjuk be, akinek a fotók alapján egy Markos-Nádas kabaré az élete. Jóllakott fidelitasosok és nyugdíjasok, sztálingrádi elszántságot tükröző rezsifórumok.
Azok a szavazók, akik az emlékművet hangosan ellenzik, garantáltan nem szavaztak volna a Fideszre és az is biztos, hogy egyébként is magas szavazói hajlandósággal rendelkeznek. Ebből a szempontból a Fidesznek még az sem veszteség, ha a kérdésben látszólag meg kell hátrálnia.
Meglepetés az országos listán, Mátrai Márta beelőzte Varga Mihályt. Pedig már úgy tűnt, a visszavonulást készíti elő az egyik legjobban fizetett képviselő.
A Fidesz párt és a Fidesz frakció is fizetett. Mondjuk nagyon jó üzletet kötöttek a kormánnyal.
Uődate: A választási bizottság időközben jelezte, hogy nem ők készítették a videót.
A kormány ingyen odaadta a pártnak a „Magyarország jobban teljesít” arculatot és szlogent.
Trükkök százai helyett egy pohár vizet vetett be a Fidesz az ellenzéki párt vijjogása ellen. Az LMP azóta visszakapta Kövér Lászlótól az elkobzott szirénákat.
Teljesen normális, hogy a politikusoknak kérdéseket tesz fel a sajtó. Kormánypárti képviselők mégis olyan erélyesen vágnak vissza, hogy abból végül nem a kérdező jön ki rosszul. Szavazzon: ki a frappáns válaszok nagymestere?