Csak a szokásos: a kormánypártok leszavazták az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatot. Nyilvános ügynöklisták továbbra sem lesznek.
"Rajzoljatok libát a transzparensre, hogy érthető legyen" - írta a város polgármestere levelében.
Török Zsolt, az MSZP ökle keményen betámadta Zsigó Róbertet, a Fidesz öklét. Török szerint egy bajai lakásba 25 olyan céget jegyeztek be, amely összesen 91 trafik koncessziós jogával rendelkezik.
a Tárki közvélemény-kutatása szerint
Varga Mihály helyére kerülhet, aki azért nem jelölteti magát újra, mert kormánytag lett.
Egy hibátlan Fidesz közlemény.
A Fidesz is beszállt a gyereknapi panaszkodásba. A közleményekből már nem is tudom kibogozni, hogy kik ártottak többet a gyereknapnak. Csak nehogy a végén a gyerekek húzzák a rövidebbet.
Oroján Sándor ezért kénytelen volt ą tükör elé állni.
A Fidesz frakcióból kilépő képviselő így függetlenként folytathatja a munkát a bizottságban is.