A jelek szerint a Fidesz legnagyobb szájharcművésze nem olyan veszélyes, ahogy azt elhitetni igyekszik magáról.
Az egykor FKGP-s, de a 2000-es évek eleje óta fideszes képviselő a parlament korelnöke volt, 87 évesen hunyt el.
Extrém terror: a Fidesz tagja és egyik legfontosabb műsorvezetője évek óta napi rendszerességgel fenyegetőzik veréssel, bántalmazással, végleges eltakarítással. Ha vannak áldozatai, segítenünk kell nekik!
A bizottság DK-s elnöke feljelentést tesz, a fideszesek szerint politikai hisztériakeltés folyik.
Az indiaiakat busszal szállítják a Debrecenben épülő BMW-gyárhoz.
2007 óta vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot, 67 évesen rövid, súlyos betegség végzett vele.
A „Zöld sasok – lila majmok” sál találkozása patkánnyal és árokparti őzikével.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a határvédők és rendőrök biztonsága „konkrétan veszélyben van, hiszen már éles lőszert is használnak a migránsbandák, a terrorsejtek”.
Egy forrás szerint a miniszterelnök jellemzően este találkozik fideszes politikusokkal a birtokon.
A Momentum előre szólt, hogy bár határozottan elítélik az Izraelt ért támadást, nem mennek el a szavazásra.
A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a munkatársa az előre megbeszélt hivatalos tartalmat tette közzé.
Október 23-án a Mi Hazánk és a fővárosi önkormányzat tartott megemlékezést Budapesten. A résztvevőket az ellenzéki politika jelenéről és jövőjéről kérdeztük.
Különleges volt az október 23. Bicskén: egy megafonos tartotta az ünnepi beszédet. Arról beszélt, hogy a dédapja is forradalmár volt. Megkérdeztük, mit szól, hogy az orosz tankönyvekben az ő felmenőjét is fasiszta rendbontónak titulálják.
A Fidesz budapesti elnöke, Láng Zsolt pedig azt közölte: sajátos fintora a sorsnak, hogy azok a honfitársaink, akik 56-ban nyugaton kerestek menedéket, ma választott hazájukban nagyobb fenyegetettségben élnek.
A polgármester szerint a négy kormánypárti és a két független képviselő valódi célja megbuktatni őt.