fidesz

A Fidesz "nagyon örül"

Bede Márton
POLITIKA

A Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót és az MTI-t is a Dunába lökné a Fidesz

Persze csak képletesen. A Duna Televízióba olvadna a teljes közmédia, mert a kormánypárti javaslat szerint így minden jobb lenne.

Sarkadi Zsolt
Média

A román kormányfő nagyobbat dubajozott, mint Kósa Lajos

Természetesen ő sem közpénzből utazott az Egyesült Arab Emirátusok fővárosába.

Herczeg Márk
külföld

10 dolog, amit az Eurázsiai Gazdasági Unióról tudni kell

Olcsó gázzal és gazdasági kedvezményekkel igyekszik közelebb húzni magához a volt szovjet blokk országait Moszkva.

erdelyip
POLITIKA

Most a fideszesek maradtak otthon

Hogyan lett ilyen erős az MSZP hirtelen Újpesten? Úgy, hogy 2414-gyel több fideszes maradt otthon, mint szocialista. Ahogy ábrándulnak ki az emberek az egészből, úgy számít egyre inkább minden egyes szavazat.

Magyari Péter
politika

Nagyot nyert az MSZP jelöltje Újpesten

Horváth Imre a szavazatok felét megkapta az időközi választáson. A fideszes jelölt csak 30 százalékot ért el. (A feldolgozottság 90 százalékos.)

Herczeg Márk
POLITIKA

Gyurcsány 2016-ban szeretne választásokat

Az ország második legalkalmasabb miniszterelnöke az utcára tenné a magyarokat, de csak azért, hogy tüntessenek a kormány ellen. A Fidesz szerint Gyurcsány megint hazudik, és a tüntetések mögött a baloldal áll nem az emberek.

Tbg
politika

Rengeteg szavazót vesztett a Fidesz az Ipsos szerint

A novemberi felmérés szerint októberhez képest 3-400 ezren, elsősorban fiatalok, középosztálybeliek és kisvárosiak pártoltak el a kormánypárttól.

Király András
POLITIKA

Csodálatos nosztalgikus videón bukkant fel a 20. századi entertainment 3 nagyágyúja: Deutsch Tamás, Fodor Gábor és...

Dévényi Tibi bácsi.

anarki
bomba

Életem legjobban elköltött 810 forintja: rendeltem a Fidesztől egy kulcstartót

Ugyanitt fideszes kulcstartómat fideszes poháralátétre cserélném. Értékegyeztetéssel!

anarki
üzlet

A Fidesz barátai kapják a civil pénzeket

A Nemzeti Együttműködési Alapból ömlik a közpénz a Fidesz- és kormányközeli civil szervezetekhez A pénzosztásért a CÖF-ös, Békemenet-szervető Csizmadia László felel.

444.hu
POLITIKA

A Fidesz szépen dokumentálta a kormányellenes tüntetést Salgótarjánban

Herczeg Márk
POLITIKA

Rogán: Az USA és az ellenzék jól láthatóan egymás kottájából játszik

A Fidesz frakcióvezetője az esti tüntetésekről azt mondta, hogy ma az emberek szabadon elmondhatják a véleményüket, ellentétben 2006-tal, amikor a szabad véleménynyilvánításért szemkilövés és verés járt.

Herczeg Márk
politika

Újpesten kampány van

Rövid képriportocska Magyarország egyik legrégibb iparvárosából, ahol még mindig zajlik a permanens kampány.

Tbg
POLITIKA

Kamugyanús szervezet állt ki a vasárnapi zárva tartás mellett

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség az MTI-nek nyilatkozott erről. A KDNP konzultál a szervezettel, aminek az elnöke Szatmáry-Jähl Angéla fővárosi fideszes képviselő.

Herczeg Márk
politika