fidesz

"Ha megszavazzák ezt a törvénymódosítást, akkor tényleg a halálba küldünk vissza rengeteg embert"

Szerbia nem biztonságos ország a menekültek számára, a szakértő szerint embertelen, amit kormány javasol.

444.hu
jog

A diákok 20%-a a Jobbikra, 15%-a az LMP-re szavazna, és a felük sem hisz a demokráciában

A magyar egyetemisták 37 százaléka külföldön akar letelepedni, és kétharmaduk gondolt már arra, hogy jó lenne kint dolgozni. A diákok körében a Fidesz 12, az MSZP 3 százalékon áll.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Egyetlen kaszinón hárommilliárd nyeresége volt Andy Vajnának

Összesen pedig öt kaszinója van. A nemzetgazdasági tárca örül, pedig Vajna luxemburgba viszi a pénzt, a koncessziós díjat pedig levonhatja a játékadóból.

Király András
politika

Pénzt kaphatnak a kistelepülések polgármesterei a közmunkaprogram megszervezéséért

Így pótolná vissza Fidesz a korábban lecsökkentett polgármesteri fizetéseket?

Botos Tamás
POLITIKA

Fideszesek beterjesztették a DK bújtatott pártfinanszírozását vizsgáló javaslatukat

Botos Tamás
politika

Már be is nyújtotta a Fidesz a menedékjogi törvény módosítását, ami szerint csak a közvetlen szomszédoktól érkező lehetne politikai menekült Magyarországon

Szíriából, Irakból, Afganisztánból érkezők kizárva. Rogánék szerint ezek már Görögországban is biztonságban vannak.

Botos Tamás
POLITIKA

Fidelitas: Nagyon hajtja az álszentségi rollert a TASZ

XtRa SúJOs, nägyön ϕaTaLo$ Ta®Tal0MM@L reguláz a FIDELITAS. Azt kéri, ne rikácsoljanak a Soros György finanszírozta segédtrollok. BEEF!

Herczeg Márk
POLITIKA

Ha Magyarországra jössz, mindenképp nézd meg, hogy festik át a kormány bevándorló-ellenes plakátjait

Meg hogy annyira ostobán helyezik ki ezeket a táblákat, hogy akár egy BurgerKing tetején is képesek bevédeni velük a magyarok munkáját.

Sarkadi Zsolt
politika

Jóízűen zsidózik Sisák Imre, Pásztó volt polgármestere, kormánytisztviselő

<iframe src="//coub.com/embed/6sdng?muted=false&autostart=false&originalSize=false&hideTopBar=false&startWithHD=false" allowfullscreen="true" frameborder="0" width="320" height="180"></iframe><br />A fideszes politikus szerint az a baj, hogy akik az érdekeinket képviselik, azok "mind piszkos zsidók".

Király András
POLITIKA

Még harminc helyi Fidesz-szervezetet oszlathatnak fel

44 nap alatt 11 helyen oszlatták fel a Fidesz helyi szervezetét, de ezzel még nem ért véget a tisztogatási hullám.

Király András
POLITIKA

Rogán: Aki biztonságos tranzitországból érkezik, annak nem jár a védelem

Persze aki tényleg háborús országból érkezik, annak igen. Ha egy szír Szerbián keresztül érkezik, akkor nekünk ehhez semmi közünk a frakcióvezető szerint. Trükkös logika!

Markó Ferkó
képmutatás a köbön

A Fidesz felszólítja a baloldalt, hogy fejezzék be az erőszakos akcióikat

Nem, nem szabadult el a vörös terror, a kormánypártot a plakátok megrongálása borította ki.

Horváth Bence
POLITIKA

Németh Szilárd bejelentette, feljelentést tesz a Fidesz a plakátok megrongálása miatt

A kormánypárt hamar megtalálta a megfelelő embert az ügy kezelésére.

Horváth Bence
politika

Itt a bevándorlóellenes plakátok alfája és omegája

Ennyire nem passzolt még két plakát egymáshoz.

Tbg
budapest

A Fidesz Libanonból bevándorolt egykori képviselője saját elmondása szerint nem bevándorló, mivel tanult ember

Daher Pierre összevissza beszélt, de a kormány bevándorlásellenes politikájával persze egyetért.

Horváth Bence
képzavar