De tényleg, mi?! A Magyar Idők ezt is kiderítette!
Akármennyire is igazságtalan és rossz a Quaestor-törvény, az állam úgy döntött, hogy nem tartja be. Egy hamis érv és egy gonosz trükk alapján.
Az itt élő őslakosoknak (?!) őrizné meg talpalatnyi földünket a CÖF.
Orbán ma válaszolgatós kedvében van.
Ki nem találnád, mi volt az a három dolog, amiről fontos volt megszólalnia a kormánypártnak.
Van összefüggés a kormányzati gyűlöletpropaganda, az etnikai feszültségek, és az erőszak között. Az ilyen kampányok nem csak azokra veszélyesek, akik ellen indítják őket, hanem azokra is, akiket a kisebbségek ellen hergelnek velük.
A csepeli önkormányzat több éves harc után, csellel vette át az otthont irányító alapítvány alapítói jogait.
A Fidesz sosem volt olyan kellemetlen ellenzék, mint a mai ellenzéki pártok.
Mestermunka, szokás szerint.
Két bekezdéses közleménybe sikerült mindent belezsúfolnia a Fidesz ifjúsági tagozatának.
Bíró Márk, a Fidesz országgyűlési képviselője csak ott beszél, ahol súlya van a szavainak.
Egyértelmű.
A parlamenti képviselő Nyírbogát polgármestere volt tavalyig, őt a felesége követte a székben, aki gyorsan meg is szavaztatta a jutalmat.
Tömegesen, felfegyverkezve érkező bevándorlókkal riogat valamiért a kormánypárt.