Trump győzelme felbátorította a hónapokra defenzívába szorult miniszterelnököt, aki látnokként fényezte magát és fenyegetőzött. Aztán a csillagot is leígérte az égről, hogy életben tartsa a bűvöletet.
Hoppon maradt Ukrajna, nehezen ébredező Európa, Putyinnal barátkozó Trump, valóban immerzív dínókiállítás és egy ennivaló dokumentumfilm a 444 reggeli hírlevelének hétvégi kiadásában.
A Fradi kiesett az Európa-ligából, Kubatovnak nem tetszett, amit a meccsen látott.
Nem gurul a hrivnya.
A Fidesz XV. kerületi politikusa, és a tavalyi önkormányzati választáson el is indult ott a polgármesterségért, de veszített.
Egy olyan hosszan tartó rendszer után, mint a fideszes autokrácia, lehetetlen teljesen tiszta lappal kezdeni. A kérdés viszont így is felmerül: hány Ruszin-Szendi Romuluszt vesz be az ellenzéki gyomor?
Az lesz a feladata, hogy amerikai támogatási szerződésekben turkáljon.
Több tény is beárnyékolja az Illiberális Férfisírásmentes Övezet meséjét.
Tóth Márton nem akar ártani azoknak, akiknek sokat köszönhet.
Levelet kaptunk a Fidesz frakcióvezetőjétől. Ez alapján korrigáljuk a Lázár János-interjúnk egyik kérdését, a nyilvánosság pedig megtudhat valamit, amit az elmúlt két hétben Kocsis Máté nem tartott fontosnak közölni.
A Fidesz frakcióülésének egyik fő témája volt a „a Soros-birodalom kiszorításához szükséges jogalkotási feladatok” kijelölése. Sajtóhírek szerint itt a miniszterelnök arra szólított fel, hogy ki kell tiltani ezeket a szervezeteket Magyarországról. De kik is lehetnek ezek, és mi a bűnük a kormány szerint? Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatójának írása.
Harci készültség fogadta az újságírókat Balatonfüreden, ahol a kormánypárt épp újabb támadást készít elő a nyilvánosság ellen. Képriport a Fidesz frakcióüléséről, ahol most nem érződött a győztesek önbizalma.
Annyira utálják az Uniót, hogy lélekben kontinenst váltottak.
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Ruszin-Szendi Romulusznak üzent sértett szerelmesként.
Most pedig a csepeli óvodák ingatlanjain akar nyerészkedni a csepeli polgármester.