Negyed évszázad kellett hozzá, de most készült egy olyan filmes feldolgozás a zombis játékfrencsájzból, aminek bármi köze van az alapanyaghoz. Mondjuk akkor már ennél egy picit jobb is lehetett volna. Spoilermentes kritika.
Reisz Gábor a Földszintben arra vállalkozik, hogy Magyarország elmúlt 16 évét egyetlen budapesti társasház egyetlen délutánjába sűríti bele. Szerencsére ez a film legkevésbé érdekes része.
A júliusban újraindított M1 A tanú vetítésével kezdte meg működését. Mint kiderült, a Mészáros Csoporttól kellett kölcsönkérniük a filmet.
Enyedi Ildikó új filmjét először a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, de a 45. Magyar Filmszemlén is tarolt.
Abszolút filmszínház abszolút filmes szemmel, Nagy Ervin életének legkockázatosabb időszaka, az NFI teljes átszabása, tanulságok a magyar független film felfutásából. Az állami szerepet vállaló filmesekkel az új korszakról beszélgettünk.
Emellett a Schmidt Máriához köthető, nemrég megszűnt Mol – Új Európa Alapítvány pedig még 400 millió forinttal támogatta a filmet.
Tagja annak az ideiglenes igazgatóságnak, amelyik kinevezte a bizottság tagjait.
A Friss Hús első magyar filmfesztiválként került fel a Brit Film- és Televíziós Akadémia kvalifikáló fesztiváljainak listájára.
Az első hétvégén már 264 millió dolláros bevételt hozott.
A Magyar Mozi TV csatornán 15:45-től reklámszünet nélkül lehet megnézni a 7,5 órás filmklasszikust.
A Rákosi-korszak abszurditásait bemutató filmszatírával 19:56-kor indult újra a közmédia eddigi hírcsatornájának adása.
Elon Musk még mélyebbre ment, miután a kannibál Armie Hammer egy bűnrossz Uwe Boll-filmben bevándorlóellenes önbíráskodó gyilkosként tért vissza.
Woodyt és Buzzt simán ki is hagyhatták volna. Ez a sztori most nélkülük is működőképes lenne.
Átláthatóbb finanszírozást, politikamentes döntéshozatalt és új filmtörvényt sürgetnek a filmes szakmai szervezetek. Az Eurocine konferencián Nagy Ervin, a leendő kormány kultúrpolitikusa is felszólalt, szerinte történelmi lehetőség nyílt a magyar film megújítására.
Pedig 956 millió forintot igényeltek a gyártás előkészítésére.