filmforgatás

Az operatőrcsapat szerint három másik, biztonságosnak mondott kellékfegyver is elsült korábban a forgatáson, ahol Alec Baldwin véletlenül lelőtte Halyna Hutchinst

Órákkal a halálos baleset előtt több stábtag is elhagyta a forgatás helyszínét, így tiltakozva az ellen, hogy nem veszik komolyan a biztonsági előírásokat.

Kiss Imola
tragédia

A Variety azt találgatja, hogy a homofób törvények miatt kivonulnak-e a külföldi filmstúdiók az országból

Nem ez lenne az első alkalom.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Filmforgatásokon vesztegettek meg közterület-felügyelőket, hogy ne kelljen fizetni a területhasználatért

A forgatásokon túlterjeszkedtek, vesztegetéssel kerülték el a bírságot.

Fődi Kitti
bűnügy

Nicolas Cage Budapesten forgatja az új filmjét, amiben Nicolas Cage-et alakítja

„Barackot. Imádom a húsos barackot” – fogalmazott a színész egy korábbi filmjében.

Herczeg Márk
Budapest

Az EU tiltása ellenére jönnek Magyarországra forgatni az amerikai filmeket

Az EU-s tiltás jogilag nem kötelezi az államokat, de ha EU-s listán kívülről engedünk be másokat, azt kockáztatjuk, hogy a többi tagállam újra megtiltja a beutazást.

Herczeg Márk
ez

Ne ijedjenek meg, valami náci témájú filmet forgatnak a Keletiben

Horogkeresztek lobognak a kormányablakot hirdető molinók felett.

Rényi Pál Dániel
MŰVÉSZET

Nagyon olcsó Budapesten filmet forgatni

Tavaly 1900 forgatás volt Budapest közterületein, és ebből az önkormányzatok csak bruttó 272 millió forintot szedtek be.

Herczeg Márk
FILM

A Street Fighter rendezője szerint a forgatás alatt Jean-Claude Van Damme végig teljesen be volt kokózva

Puccstól tartottak, a főszereplő többször eltűnt, senki sem tudta, mit kellene csinálnia – az egész thaiföldi forgatás egy óriási káosz volt, aminek fényében egész jó lett a 3,8 IMDB-pontos, 1994-es film.

Herczeg Márk
FILM

Abortuszellenes filmet forgatnak az altright trolljai

De a forgatókönyv akkora baromság, hogy még abortuszellenes színészek és filmesek sem akarnak együttműködni velük.

Sarkadi Zsolt
bulvár

A filmesek magánakciója volt, hogy elszállították a ferencvárosi lakosok autóit

Úgy vitték el a lakosok magántulajdonát, hogy előtte nem figyelmeztették őket. Az önkormányzat fillérekért adja át a stáboknak az utcákat, mert támogatja az iparágat.

Ács Dániel
Budapest

Figyelmeztetés nélkül ürítették ki a ferencvárosi utcákat, egy forgatás miatt

Volt olyan felháborodott lakó, aki tartós tejjel bombázta a kocsikat elszállító trélert.

Ács Dániel
Budapest

Élve temettek el kiemelten védett gyurgyalagokat Dunakeszin

Egy filmes stáb készített elő csatajelenetet az egykori Tsz udvarán, fittyet hányva az ottani löszfalban fészkelő madarakra.

Király András
környezetvédelem

Rendőrt hívtak a játékpisztollyal rohangáló fiatalokra Kaposváron

A fiatalok filmet szerettek volna forgatni, de előállítás és garázdaság miatt indított eljárás lett a délutáni program.

Botos Tamás
bulvár

Paranoia: migránsnak nézték a helyiek a filmeseket a Martfűi rém forgatásán

Azonnal bejelentést tettek az cibakházi önkormányzatnál, hogy valaki mozog a csatorna partján.

Czinkóczi Sándor
kultúra

Nem menekülttábor, csak filmforgatás van a Keletinél

Mundruczó Kornél filmje készül, a díszletnek semmilyen köze nincs a vasárnapi népszavazáshoz.

Kulcsár Rebeka
Budapest