Diplomáciai források szerint hamarosan következhet a magyar kormány meghallgatása az Európai Tanács előtt.
Történetük legjobb választási eredményét érhetik el.
76,7 százalékos feldolgozottságnál még mindig csak ötödik helyen vannak a szélsőjobboldaliak.
6,7 százalékpontot javítottak a legutóbbi EP-választási eredményükön, második helyen végeztek.
A néppárti KOK nyerte az EP-választást.
Ennyivel győzték le a szociáldemokraták az euroszkeptikus nacionalistákat.
Húsz éve győztek utoljára. A nacionalista Finn Párt lett a második, alig lemaradva. Nagyon nehéz lesz kormányt alakítani.
Mennyivel egyszerűbb lenne például azt mondani, hogy a bevándorlók elveszik a munkát!
„Kiitos Éva!” – írták ki a nagykövetség Facebook-oldalára.
Egy finn képviselő Twitter-posztja szerint a miniszterelnök ezek szerint azt tolja Brüsszelben, amit itthon.
Áprilisban tartják a választásokat.
A kétéves állami kísérletben kétezren vettek részt, most kezdték el publikálni az első eredményeket.
Minden idők egyik legnagyobb síugrója négyszeres olimpiai bajnok volt, és minden hibájával együtt is valamennyi finn kedvence.
A finn Jyrki Katainen arról beszélt, hogy határozottan kell fellépni azokkal az állam- és kormányfőkkel szemben, akik hazájukban nem tartják tiszteletben az EU alapvető értékeit.