A finn kormány szerint erre Moszkva miatt van szükség, ami politikai eszközként használja a migrációt.
A pártban korábban azt mondták, minden megtesznek, hogy ne vegyék fel a Fideszt az ECR-be. Most örülnek, hogy sikerült kívül tartani a „putyinistákat”.
A rendőrség csütörtökön közölte, hogy az áldozat sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek.
Finnországban enyhén szólva sem tarolt a jobboldal.
Riika Purra nem támogatja a Fidesz felvételét az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjába.
Akadályozza a szállítást és gazdasági károkat is okozhat a szomszédos országokban az orosz-ukrán háborúban használt orosz technológia.
A Fancy Bear támadásairól számolt be a német, a cseh és a lengyel kormány is. A Baltikumban pedig a GPS-jelek összezavarásáért teszik felelőssé Moszkvát.
A képviselő két évtizeden át rendőr volt, mielőtt a csatlakozott volna a Finnek Pártjához.
Egy új finn törvénytervezet lehetővé tenné a határőrök számára, hogy megakadályozzák az Oroszországból érkező menedékkérők belépését. Ursula von der Leyen szerint Oroszország a régiót akarja destabilizálni.
Fiatal kora miatt azonban nem vonható büntetőjogi felelősségre.
Egy gyerek.
Három gyerek megsérült, a 12 éves gyanúsítottat elfogták.
Azért nem kapkodnák el.
Ugyanakkor megérti, ha azok az országok, amelyek nagy hatótávolságú fegyvereket küldenek, korlátozni akarnak. A finnekről nem tudni, milyen fegyvereket küldenek.
Az államtitkár azt írta, a finn politikusok sírva könyörögtek nekik, hogy hagyják jóvá a szövetséghez való csatlakozást, aztán meg hazugságokkal támadták őket.