foci

Még mindig nem tisztázódott, felelős-e a Videoton U-válogatott focistája a halálos autóbalesetért

Egy fellebbezés miatt még mindig nyomoznak az ügyben. A focista átadta a BMW kulcsát a haverjának, pedig az éjjel együtt buliztak. A részeg barát árokba hajtott, egy utas meghalt.

Szily László
baleset

Úgy szólt be George Hemingway a Nemzeti Sport főszerkesztőjének, hogy az a Vadnyugaton is keménynek számított volna

A Honvéd tulajdonosa a jelek szerint nem tudja elfelejteni Szöllősi Györgynek, hogy lenyúlta a Puskás nevet. Pedig mindketten Orbán Viktor hatalmas rajongói.

Szily László
sport

A fék neve: WENGER

Nincs elég pénz. Wenger nem igazol. Hiányzik egy csatár. Egy középhátvéd. Egy minőségi középpályás.Kifogások, amelyekkel szakértők, játékosok, edzők és véleményformáló szurkolók évek óta magyarázzák, miért képtelen továbbra is átlépni saját árnyékát az Arsenal. Most, hogy ismét nagyon úgy fest, a londoni klub kiszállt a Premier League megnyeréséért folytatott harcból és újfent kibucskázott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből is, érdemes lehet utánanézni, hogy az unalomig mantrázott közhelyhegyek helyett mik a sikertelenség valódi okai.

mcdeere
Nincs kategorizálva

Szeretne-e Ön több pénzt, nagyobb farkat, örök életet és sok fiatal magyar focistát?

Végigmentünk az MLSZ focikonzultációs kérdésein. Teljes hülyeségek változnak értelmes kérdésekkel meg olyanokkal, amikhez egy szurkolónak jó esetben semmi köze.

Szily László
sport

A hosszú focistakarrier károsítja az agyat

Kimutatták a tudósok, punktum.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Legalább 17-en meghaltak, és 60-an megsérültek, amikor a stadionban pánik tört ki egy angolai focimeccs előtt

Herczeg Márk
külföld

 Így lett világhírű színész az angol foci vasökléből  - I. rész

Vincent Peter Jones, napjaink egyik keresett karakterszínésze alig néhány napja ünnepelte 52. születésnapját. Sokaknak ő „csak” Nagy Chris vagy Golyófogú Tony, mi azonban pontosan tudjuk, hogy színészi pályafutása előtt sikeres, de még inkább megosztó labdarúgó-karriert tudhatott magáénak. Lapozás után megmerítkezünk az angol futball modern hőskorában, hogy bemutassuk nektek azt a játékost, aki egyszerre vált legendává és rettegett vasököllé a Premier League születésével párhuzamosan.

britannia
Nincs kategorizálva

Náciból lett legenda a City történetének legjobbja

A nők csak a nagy farkakat szeretik, a kis mellek nem lehetnek szexik, a Jägermeistertől nem lehet berúgni, a Beatles jobb, mint a Rolling Stones - napokig tudnánk sorolni az ahhoz hasonló tévhiteket, miszerint a Manchester City csapatának egyetlen legendája sincs. Hajtás után cáfolunk, és bemutatjuk az embert, aki alig néhány évvel a második világháború borzalmai után egykori Wehrmacht-katonaként lett legendává a Csatornán túl.

britannia
Nincs kategorizálva
Videó

Nem egészen úgy sült el a lánykérés, ahogy azt ez a fiú szerette volna

Ennek az eljegyzési gyűrűnek bottal üthetjük a nyomát!

Karaj Kisasszony
szerelem

Death Metal hörög a Beatles városában - preview, day 23

Az előző forduló beharangozó posztja után adná magát, hogy ezúttal is feltegyük az aktuális kérdést: Jürgen kiszáll? A Liverpool - és vele együtt a Klopp féle „heavy metal futball” - mindenesetre az utóbbi hetekben komoly hanyatlásnak indult. A ritmusos zúzást szenvedő halálhörgés váltotta fel. Az elmúlt időszakban a papíron könnyebb ellenfelekkel sem bírtak, most pedig komoly rangadó vár a Vörösökre. Lesz még persze érdekesség bőven, hiszen kedden és szerdán este teljes fordulót rendeznek a Premier Leagueben. Hajtás után ezeket a hétközi összecsapásokat vesszük górcső alá - avagy megmutatjuk, mire mennek egymással az FA-kupában elég vegyes eredményeket elérő csapatok a hideg, esős estéken.

britannia
Nincs kategorizálva

A francia focidrukker megmutatta, hogy pontosan hol is van a nők helye

Annyit elárulhatunk, hogy az nem a stadionban van. Lyonban történt az eset, a szurkolót megbünteti a klub.

Szily László
sport

Maradona úgy csipkedte meg Roger Federer arcát, mint valami aranyos konyhásnéni

Nem ő osztotta a finomfőzeléket, hanem gratulálni akart a teniszmágusnak az Ausztrál Open megnyeréséhez. Ilyen az, amikor egy Legnagyobb találkozik egy Utolérhetetlennel.

Szily László
sport

Nekem tízezer könyvem van, bazdmeg

A p....ba b...meg, g...ci! Megjelent a valaha volt legjobb interjú a Nemzeti Sportban, benne a legj...bb kipontozásokkal. Az alany a bazmegozás királya, a viccesen trágár amerikás magyar focista, Juli Veee.

Szily László
sport

A bilirészeg Rod Stewart megújította a tévés kupasorsolás műfaját

Annyira aranyosan hülyéskedett a golyók kihúzása közben, hogy tömegek követelik, mostantól csak ő sorsoljon.

Szily László
sport

Ez volt a repülőgép-balesetet szenvedő brazil focicsapat első gólja a tragédia óta

A baleset túlélői is ott voltak.

Herczeg Márk
futball