Rebrov mester eszerint a legmodernebb támadófutballt is sikeresen honosította meg, bár a védekezésen lenne mit csiszolni.
A Bologna a szünetben 1-3-ra állt, a rákos Mihajlovics odatelefonált, 4-3 lett a vége.
Kiakadt a vereségen, azonnal meg is találta az okát.
Annyira kínos volt a jelenet, hogy a csatorna igazgatója személyesen kért elnézést élőben, nem sokkal később.
Behívatták a nagykövetet. De ezúttal nem mi, ki is akadt Szijjártó.
A szlovák kormánynak nem tetszik, hogy a magyar drukkerek kifütyülték a szlovák himnuszt, meggyaláztak egy szlovák állami jelképet, és szlovákellenes jelszavakat skandáltak.
"Olyan típus vagyok, akinek a mindennapos munka fekszik" - indokolta döntését a német Kicker sportlapnak.
Ennél nem történt jobb dolog az újkori fociban Trapattoni legendás kiborulása óta.
A Manchester City kerete a Sporttaunulmányok Nemzetközi Központja szerint 1,014 milliárd eurójába került a klub tulajdonosainak.
"Túlmegy egy határon, hogy méteres lest nem vesznek észre" - dühöngött a hazai pályán 2:1-re elvesztett EB-selejtező után.
Aki fontos, ott van.
Hiába szerzett vezetést már a 2. percben a magyar válogatott, a házigazda montenegróiak még az első félidőben egyenlítettek, aztán a másodikban 11-esből a győzelmet érő gólt is megszerezték.
Utólag már úgy gondolja, hogy hülyeség volt felvennie a magyar állampolgárságot, amit csak klubérdekből tett meg.
Messi korábban már lenyilatkozta, hogy Matteo otthon a tévé előtt a Realnak szurkol, hogy szívassa.
A kormányközeli sportújság közben folytatja a játékos szándékos románozását.