foci

999 évre bérelte ki stadionját a Millwall FC

Fő az optimizmus.

Székely Sarolta
sport

Szalai Ádámot a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnökévé válaszották

A korábbi válogatott csapatkapitány az utánpótlásért lesz felelős.

Benics Márk
sport

Orbán sajnos nem tudott elmenni Telkibe az MLSZ éves rendes közgyűlésére, de szerencsére Brüsszelből üzent

„Most éppen Brüsszelben vagyok, ahol a nyújtott láb, a becsúszó páros lábak és a lekönyöklés csapdáit kell kerülgetnem”.

Mészáros Juli
sport

Hiába volt már fél lábbal a negyeddöntőben, kiesett a Bajnokok Ligájából a norvég Bodö/Glimt

A portugál Sporting háromgólos hátrányt ledolgozva, hosszabbítás után 5-0-ra győzte le a BL idei meglepetéscsapatát.

Benics Márk
sport

Tárkányi Zsoltot most az inge miatt szélsőjobbosozza a kormánymédia, de szerinte „természetesen nem” olyan ing van rajta, mint amit írtak

Thor Steinarnak vélte a propaganda, ami a tiszás politikus szerint „természetesen nem” nem Thor Steinar.

Bódog Bálint
külföld

Az iráni sportminiszter szerint Irán nem vesz részt a foci világbajnokságon

Mert az amerikai „korrupt rezsim” meggyilkolta az iráni legfelsőbb vezetőt.

Molnár Kristóf
foci

Az iráni női futballválogatott öt játékosa menedékjogot kért Ausztráliában, és meg is kapták a humanitárius vízumot

A többiek sorsa még bizonytalan, a hazatérőket retorziók érhetik a himnuszos botrány miatt.

Gazda Albert
külföld

Örömhír: kikapott Felcsúton a Puskás Akadémia

A Nyíregyháza verte el Orbán Viktor szó szerint házi csapatát a saját stadionjában, ráadásul muszlimbarát pillanatok is voltak a meccsen.

Herczeg Márk
futball

„Elég volt a városunk tönkretételéből!” – üzenték a meccsen a debreceni ultrák, majd nekiálltak magyarázkodni

„Látván, hogy a baloldali és liberális média, illetve politikusok a mi megnyilvánulásunkkal kampányolnak és próbálnak meg szavazatokat szerezni” – magyarázták utólag a DVSC-szurkolók, hogy ők bizony elutasítanak minden baloldali eszmét.

Herczeg Márk
futball

Orbán Viktor: Engem Kecónak hívtak

A miniszterelnök Martonvásáron mesélt a futballkarrieréről.

Herczeg Márk
POLITIKA

Mészáros Lőrinc eszéki futballcsapatánál idén még nem utaltak fizetést

Újabb lépés az eszéki foci összeomlása felé.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Tíz évre eltiltottak a focitól egy 14 éves magyar kapust

Verekedésbe torkollott a Gyöngyöstarjáni RE–Domoszló SK U15-ös futsal mérkőzés Gyöngyösön.

Keller-Alánt Ákos
sport

A bolgár Ludogoreccel játszik a Ferencváros az Európa-liga nyolcaddöntőjéért

Az FTC ebben a szezonban már háromszor játszott a Ludogoreccel, két győzelem, egy döntetlen eddig a mérleg.

Benics Márk
sport

Klasszikus trükköt csinált meg Szoboszlai

Felugrott a sorfal, ellőtte alatta. Messi is szereti a műfajt.

Szily László
futball

Eredménytelenné nyilvánították a Videoton értékesítésére kiírt pályázatot

A polgármester szerint nem azért, mert ne lettek volna érdeklődők.

Molnár Kristóf
foci