A megvert szurkolótárs egyébként szintén magyar.
Az előadó szerint a néző alkohol hatása alatt sértegette őt, és a „tágabb családjának” számító újpesti öregfiúkat, ezért cselekedett meggondolatlanul. Sajnálja.
Klubja szerint semmiféle fasizmusról szó sincs.
A legsúlyosabb büntetés 6 hónap börtön.
A stadiontól nem messze palesztinbarát tüntetést tartottak.
A kaposvári meccs után alakult ki konfliktus a szurkolók között, amely során a biztonságiak is közbeléptek.
Egy játékos meghalt, négyen megsérültek, a kapus állapota még mindig válságos.
Kiállították a fiát, aztán kapott egy sárga lapot, és ezt már nem bírta.
A külügyminisztérium a helyén, mindenki teszi a dolgát.
Egyelőre senki nem jelentkezett, hogy látta volna, ki lőtt vagy melyik irányból jött a lövés.
A halottaskocsiból ráadásul símaszkos emberek pattantak ki, röpiratokat szórva. Az akció annyira ijesztőre sikerült, hogy senki nem foglalkozik azzal, mi ellen is tüntettek.
A szurkolók egy része nem tudott bejutni a stadionba, ezért a kapuknál agyontaposták egymást.
Nagy-Majdon József szerint senkinek semmi köze ahhoz, hogy ő kit hova visz a város pénzén. "Vegyük úgy, hogy ezt kapták jutalmul".
Köztük három rendőrt, akik könnygázt használtak.
Eddig 15 embert állítottak elő, még másokat is keresnek.