fogvatartás

Pszichothriller Arkansasban: volt páciensek szerint egy ismert pszichiáter fogva tartotta őket a kórházban

Brian Hyatt tekintélyes pszichiáter volt Arkansasban, csakhogy nemrég egykori kezeltjei pert indítottak ellene. Azt állítják, akaratuk ellenére, törvényellenesen tartotta őket bent a fekvőbeteg osztályon, ahol fenyegették és leszedálták őket. Mindezt azért, mert az orvos így a maximális összegre húzhatta le az egészségbiztosítókat.

Kiss Imola
külföld

A rendőrségnek másfél milliós sérelemdíjat kell fizetnie a végtaghiányos férfinak, akit jogtalanul tartottak fogva

A rendőrség azt állította korábban, hogy az, akinek nincs lába, nem számít fogyatékossággal élőnek.

Fődi Kitti
belföld

Már három amerikai állampolgárt tartanak fogva oroszbarát szakadárok Ukrajnában

A két éve Herszonban élő férfit azzal vádolják, hogy ukránbarát tüntetéseken vett részt.

Fődi Kitti
háború

Fogvatartottak és prostitúcióra kényszerítettek egy 18 éves lányt a VII. kerületben

Egy anya, fia és annak barátnője követte el a bűncselekményt.

Fődi Kitti
bűnügy

Fogva tartották az egészségügyi dolgozókat és szétzúzták az ampullákat egy guatemalai vírusszkeptikus faluban

A lakosok bántalmazták is az egészségügyi dolgozókat, akik azért érkeztek a faluba, hogy beoltsák őket koronavírus elleni vakcinával.

Fődi Kitti
járvány

Egészségi állapota miatt nem állítják bíróság elé a holland családapát, aki 9 évre zárta be gyerekeit a pincébe

Egy agyvérzés miatt súlyosan leromlottak a kommunikációs készségei.

Fődi Kitti
bűnügy

Meghosszabbították Aung Szan Szú Kji fogvatartását

Mianmar törvényes vezetőjét hétfőn kellett volna szabadon engednie a hadseregnek.

Fődi Kitti
külföld

Kilenc napra bezárták, ütötték-verték, hogy megszerezzék 8 milliós örökségét

A kispesti zsarolók végül közel hatmillió forinthoz jutottak hozzá.

Boros Juli
bűnügy

Nem találtak bizonyítékot arra, hogy a svéd nő 30 éven keresztül fogvatartotta volna a fiát

Elengedték a 70 éves anyát.

Fődi Kitti
külföld

Az osztrákok élethosszig tartanák fogva azokat a terroristákat, akik nem adják fel a szélsőséges nézeteiket

A bécsi merénylet után változtatnának a jogszabályokon Ausztriában.

Fődi Kitti
Terrorizmus

Fogvatartotta és egy kutyanyakörvvel fojtogatta fiatalkorú barátnőjét egy férfi

A zalaegerszegi férfi azt feltételezte, hogy a lány megcsalta őt.

Fődi Kitti
bűnügy

„Azt mondta, napok óta tervezi, hogy hogyan fog megölni”

Kaposvár mellett, egy földbe vájt kunyhóban élt barátjával, aki egy nap összeverte, elnyomott egy cigit a combján, majd magára hagyta. A vádlott után most az áldozat is megszólalt.

Boros Juli
bűnügy

Az Orbán-kormány is európai börtönöket akart, aztán mégsem építették meg őket

Pintér Sándor örült, hogy a kiskunhalasi börtön már "más minőséget képvisel", és megfelel a nemzetközi sztenderdeknek. Aztán mégis börtönbizniszezni kezdtek.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Éppen az áldozatok kártérítését akaszthatja meg a kormány kommunikációs keménykedése

A kormány ügy döntött, hogy nem fizeti ki a rossz börtönviszonyok miatt a raboknak megítélt kártérítéseket. Ezzel a börtönhelyzet nem javul, és az áldozatok sem kapják meg a pénzüket.

Haszán Zoltán
politika

Levélben küldött csótánnyal tudatta a rab, hogy valami nem oké a börtönben

Egy éve tiltották ki a civil szervezeteket a börtönökből, azóta csak postán tudnak értesülni a rabok panaszairól.

Albert Ákos
társadalom