Mindketten pszichoszociális elkülönítésben voltak, egy zárkába összezárva, és összevesztek valamin.
Akár 12 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.
Az őr és az ír fogvatartott között azért alakult ki vita, mert a rab nem viselt maszkot a berettyóújfalui rabkórház kórtermében.
Azért, hogy teljesíteni tudják a háborús igényeket.
Égési sérüléseket szenvedett, az őrök mentették ki.
A FECSKE civil hálózat szerint 2020 márciusa óta nem lehet látogatni a rabokat, Skype-olni nagyon ritkán lehet, telefont pedig 35 ezer forintos letéti díjjal használhatnak a fogvatartottak, 75 forintos percdíjjal.
Az összes fogvatartott 65 százaléka kéri az oltást. Kínai vakcinát kapnak.
Még négy rab várakozik a halálsoron Trump leköszönéséig.