földadó

Nemcsak eltörölték a földadót, de még azt is visszafizettetik, amit eddig beszedtek az önkormányzatok

Bár több mint ötven településen szedtek ilyet, köztük fideszes önkormányzatok is, a hódmezővásárhelyi bevezetése után lett belőle politikai ügy.

Haász János
gazdaság 2023. július 15. 10:59

Nyitrai Zsolt szerint a baloldal vezette be a földadót, pedig az Orbán-kormány tette lehetővé, és főleg fideszes polgármesterek élnek vele

A földadóról vitáztak a Parlamentben.

Herczeg Márk
parlament 2023. június 16. 12:26

Varga Mihályék a földadó eltörléséről tárgyaltak

A Gazdasági Kabinet ülésén volt téma a nagybirtokosok védelme.

Herczeg Márk
vidék 2023. május 8. 18:22

Úgy volt, hogy a Fidesz visszavonja a földadót, amiről azt mondták, véletlenül vetették ki, de most mégsem vonják vissza

A mezőgazdasági bizottság fideszes elnöke a szabad adókivetés híve, szerinte az önkormányzatok dolga, megadóztatják-e a termőföldet.

Sarkadi Zsolt
politika 2015. február 11. 18:02

Nem gondolta a kormány, hogy földadó is lehet az új adótörvényből

A kormány eredetileg támogatott egy adójavaslatot, de már nem támogatják, mert rájöttek, hogy az alapján a termőföldet is megadóztathatnák az önkormányzatok, úgyhogy most módosítani akarják az egy napja elfogadott jogszabályt.

Sarkadi Zsolt
gazdaság 2014. november 19. 19:50
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.