Az MSZP politikusa azt mondta, a népszavazás többről szól majd, mint a termőföldről, az „Fidesz-ellenes, kormányellenes népszavazás lesz”.
Legalább lesz mit újra elárverezni.
Jelentette be Fazekas Sándor egy mezőtúri tejtermelő bivalytelep átadása után.
Csakhogy a másik Mészáros Lőrinc fia lehet.
Almati főterét lezárták, a tüntetőket bevitték. A földreform ellenzői szerint kínai területszerzésről van szó.
Már elég, belefáradt a nemzet szelfmédmenje.
Persze, tök alap, hogy egy vidéki polgármester feljön Budapestre, és amikor megkíván egy kávét, azt pont a Gresham-palotában fogyasztja el, ahol ráadásul éppen ott az államtitkár is.
Vörös Józseffel 2015-ben szerződött a MÁV.
Felvásárolták a földeket, amiken a korábban MSZP-közeli vállalkozó gazdálkodott, aztán az agrárcégekre is visszautasíthatatlan ajánlatot tettek.
A Földalap szerint nem igazak Ángyán József vádjai, hogy távolban élők jutottak tömegesen földekhez. Nem a lakcímet kell nézni, hanem, hogy él az illető.
Elkészült Ángyán József első elemzése a földárverésekről. Minden előzetes félelem beigazolódott: alig jutotta területhez a helyi gazdák és rendre olyanok nyertek, akik nem is indulhattak volna a liciten.
Az az a majorság, ahol a miniszterelnök kutyája lakik, és ahol a neje autóját is láttuk már. A Juhász Péter szervezte tüntetésen arra kiváncsiak, hogy mibű.
És egy másikat is.
A fideszes Vigh László országgyűlési képviselő sikertörténete a Zala megyei Felsőrajkról.
A levelet író Horváth János szerint saját falujuk határából szorulnak ki a helyi gazdák.