földbérlet

Egyre koncentráltabb a magyar mezőgazdaság

A Központi Statisztikai Hivatal 10 évente teljeskörű adatfelvételt végez, most publikálták a 2020-as Agrárcenzus végleges adatait. Egyre nő a szántóföldi növénytermesztés súlya, az állattartó kisgazdaságok eltűnnek.

Sarkadi Zsolt
mezőgazdaság

Drágul a magyar föld

Fejér megyében nőtt a legnagyobb mértékben az értékesített terület nagysága.

Urfi Péter
mezőgazdaság

Jól megszívatta az állam a földjeit használó gazdákat, amikor túladott a területeken

A Fidesz-kormányok nagyszabású termőföld-kiárusító akciójának, a „Földet a gazdáknak!” programnak nem csak nyertesei, de kárvallottjai is vannak. A bérlők, akik 2012-2014 között nyomott áron jutottak földhaszonbérleti joghoz, pár évvel később azzal szembesültek, hogy az állam eladja alóluk a földet.

444.hu
mezőgazdaság

Mészáros Lőrinc már nem akar több földet venni

Már elég, belefáradt a nemzet szelfmédmenje.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Pont Csányi Sándor bérelt földjeit nem árusítja ki a kormány

A vasárnapi látványos kibékülés után 25 ezer hektárnyi állami földet hagytak az OTP-vezér két nagy agrárcégénél, amikből "mintagazdaságok" lesznek.

Király András
POLITIKA

Törvényben emeli meg Simicska földbérleteinek árát a Fidesz

Néhány éve potom áron adott földbérleteket a Mezortnak a kormány, most hirtelen mégis piaci árat kérnének érte.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A Kehi szerint is bajok vannak a földbérlet-pályázatokkal

428 vizsgált pályázatból 80 olyan volt, amit csak szubjektív szempontok alapján lehetett a nyertesnek ítélni, és még legalább ugyanennyi, ahol nem szabadott volna szerződést kötni.

Király András
politika

Az Európai Bizottság szerint uniós jogot sérthet a magyar földtörvény

Az Európai Unió belső piaci biztosának levele szivárgott ki. Az osztrákok szerint a kötelezettségszegési eljárások megindítása az ő igazukat bizonyítaná.

Horváth Bence
gazdaság