Szijjártó Péter a szófiai tárgyalásai után jelentette be, hogy Magyarország és Bulgária közösen megtalálta a megoldást, ami minden félnek megfelel.
Szijjártó Péter szerint azért kérjük, mert a kivétel egy létező gyakorlat.
Eleve alacsonyabbról indultunk, de novemberben gyorsabban is apadt a készlet.
„A mi tapasztalatunk pedig az, hogy Oroszország megbízható szállító, mindig megkaptuk a szerződéses mennyiséget, mindig azon az áron kaptuk meg, amin megállapodtunk, és mindig akkor, amikorra megállapodtunk” – mondta a külügyminiszter Brüsszelben.
Az állami cég Sarkadkeresztúr mellett termel ki földgázt úgynevezett rétegrepesztéses technológiával.
Miután az Energie-Control Austria energiaszabályozó hatóság bejelentette, hogy Ausztria energiaellátása már nem függ az orosz gáztól.
Majd közösen aláírtak mindenféle megállapodásokat.
Az ország gazdasága továbbra is erősen támaszkodik a Gazprom földgázimportjára, de az osztrák gázigény 23 százalékkal csökkent, mióta Oroszország lerohanta Ukrajnát.
Hogy állunk erőművekkel? Hol lehet jól napelemet használni? Gáz, hogy Paks az oroszokhoz kötődik? A TEFI podcast keretein belül a földrajzi adottságok és az energetikai lehetőségeink közötti összefüggésekről beszélgettünk dr. Vasárus Gábor geográfussal, a HUN-REN KRTK tudományos munkatársával.
A világpiaci árak átszámolva 110-120 Ft/köbméternél vannak, a márciusi magyarországi átlagár 161 forint volt.
Eddig az EU nem vette célba Moszkva jövedelmező gázágazatát. A javasolt szankciók Oroszország LNG-bevételeinek mintegy negyedét érintenék.
Az árbevétel konkrétan felére zuhant.
A KSH megmagyarázta, hogyan lehetett februárban a tavaly februárinál 19,3 százalékkal olcsóbb a gáz, miközben „egy adott személy a jelenlegi szabályozás miatt fizethet magasabb árat”.
Ennyivel lett volna olcsóbb a tőzsdei beszerzés.
A Greenpeace klíma- és energiakampány felelősének elemzése arról, hogy a kormány két éve elszalasztotta a nagy geopolitikai ziccert. Azóta a magyar energiapolitikában mintha megállt volna az idő. Mi lesz, ha ha még egy évet dekkolunk a zsákutcában?