Minden 14 évnél idősebb budapestit levélben hív meg.
Karácsony Gergely „túlélőprogramot" készít, egyelőre nem tudni, mi lesz benne.
"Dolgozzunk együtt Budapest szabad és sokszínű színházi életének védelmében.”
A visegrádi főpolgármesterekkel együtt.
Azt mondta, ő az, aki megnyeri a 2024-es főpolgármester-választást, és szerinte a kormány most nagyobb bajban van, mint a főváros.
Nem akadályoz meg semmilyen beruházást, ami a város érdekét szolgálja.
Visszatámad a főpolgármester.
A főpolgármester szerint nem a Harry Potter veszélyezteti a gyerekeket, hanem a kormány, ami elárulja a következő generációk jövőjét.
Fogadott is a 24.hu újságíróival, hogy nem lesz főpolgármester-jelölt. Arról is beszélt, hogy őt nem pöckölték ki a Diákváros projektből, hogy Karácsony a kormány befeketítésére használja a fővárost és hogy sehol nincsenek akkora viták, mint a Fideszben.
Március 24-én délben Európa több városában csendben emlékeznek az elhunytakra. Kicsit megáll a közösségi közlekedés is.
A főváros „levelező tagozaton van” Müller Cecíliával, nincs érdemi egyeztetés a fontos kérdésekben.
Súlyos megszorítások nélkül éveken belül teljesen kimerülnének az önkormányzat tartalékai. Karácsony szerint a kormányzat hozzáállásának is változnia kell, hogy javulhasson a helyzet.
A főpolgármester szerint most mindennél fontosabb, hogy a főváros támogassa a hazai LMBTQ-közösség munkáját.
A főpolgármester szerint az a kormány, aminek 10 éve kétharmada meg példátlan hatalma van, és megszállt minden politikai intézményt, képtelen meghozni önállóan a döntést, hogy el kell indítani a nyitást.
„Az én apukám egyszer nem jött haza” – mondta a sebességhatárok csökkentését tervező Karácsony, elismerve, hogy nincs jogosítványa.