Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes az Isztambuli Egyezmény ratifikációjáról: „Ezt nem tárgyaltuk még”

A házelnök szerint a döntéshozók akkor fognak a tettek mezejére lépni, ha érzékelik, hogy van nyomás.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

„Ha ez így robban, arra rámegy az egész közösség és a választás is”

Tavaly novemberben, a Tisza képviselőjelölt-kiválasztási folyamatának kellős közepén belső konfliktus robbant ki a pártban. Egy szűk, Radnai Márk körül összpontosuló csoport hibásnak látta a kampánystratégiát, és ezzel szembesítették a pártelnököt egy megbeszélésen. Az aznap éjszaka és a másnapra összehívott állománygyűlés meghatározó pillanatai a párt fejlődéstörténetének. A „puccs”, ahogy néhányan emlegetik, máig tartó törésvonalakat hozott létre.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Magyar Péter: Megígértem, hogy fogok hibázni. Betartottam? Be.

Új országjárásra indult a miniszterelnök, Veszprémben Forsthoffer Ágnessel állt színpadra.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Alkotmányjogászok szerint aránytalanul korlátozta Forsthoffer Ágnes a parlamenti vitában való részvételt, amikor kitiltotta Toroczkait

Szerintük „nem egyszerűen hanyagság miatt maradt el a házelnöki szankció igazolása, hanem azért, mert a választott szankció alkalmazása ebben a konkrét esetben nem volt igazolható”.

Mészáros Juli
jog

Magyar Péter bocsánatot kért Toroczkaitól, de nem úgy

A parlament után a kommentmezőben zajlik a két politikus vitájának levezetése.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A házelnök kizárta Toroczkait a parlament e heti üléséről, miután undorító féregnek nevezte Magyar Pétert

„A véleménynyilvánítás szabadságába sok minden belefér, de amit ma hallottunk, az nem tolerálható.”

Urfi Péter
POLITIKA

Toroczkai Magyarnak: Azonnal kérjen, vagy ha már tegeződünk, kérjél bocsánatot, azonnal, és ne meneküljél gyáva, undorító féregként!

A miniszterelnök arról beszélt, hogy Toroczkai fideszes haverokhoz járt lobbizni a minisztériumokba, mire a Mi Hazánk elnöke felcsattant.

Bódog Bálint
POLITIKA

Forsthoffer Ágnes kommentben tette helyre Magyar Pétert

Mérő Vera falán a miniszterelnök elmagyarázta, hogy a „férfimunka” szóval egy klasszikust idézett, a házelnök ennek ellenére élt egy kiegészítéssel.

Német Szilvi
POLITIKA

Magyar Péter: Mohács üzenete nem az, hogy a magyar sors a vereség

A mohácsi csata 500. évfordulóján a miniszterelnök a magyar nemzet talpra állásáról és összefogásáról beszélt, Baka András köztársasági elnök, Bóka János és Forsthoffer Ágnes pedig közösségi oldalán emlékezett meg az 1526-os vereségről és áldozatairól.

Benics Márk
POLITIKA

Mától nem Nagy Gábor Bálint a legfőbb ügyész, Baka András fogadta az ideiglenes vezetőt

A találkozót a köztársasági elnök kezdeményezte.

Kaufmann Balázs
belföld

Magyar: A kampánynál is nehezebb feladat következik, megakadályozni, hogy létrejöhessen egy olyan hatalom, mint 2026 előtt

Újra kell definiálnunk a szigetek szerepét – üzente a miniszterelnök, aki szerint közben fontos, hogy ne azért kerüljenek emberek kormányzati pozíciókba, mert aktivistáskodtak. Helyszíni riport a Tisza-szigetek találkozójának kordonjai mellől.

Mohos Máté
POLITIKA

Nem lesz sajtónyilvános a Tisza margitszigeti augusztus 20-i dzsemborija

Hiába jön az elégedetlenkedő Tisza Szigetek bulijára Magyar Péter is, a nyilvánosságot kizárják.

Kolozsi Ádám
belföld

Jövő héten kettős értelemben is rendkívüli parlamenti ülés lesz

A jogi értelemben vett rendkívüli ülésnapot nem a megszokott hétfő-keddi napokon tartják.

Haász János
belföld

Kicsit más lesz az idei ünnep: kisebb költségvetés, kisebb tűzijáték, sok helyszín és sok program

Valahogy pont ugyanott és ugyanakkor lesz az állami pénzből szervezett gyereksziget és a Tisza-szigetek találkozója.

Urfi Péter
ünnep

Hivatalosan is hivatalba lépett Baka András köztársasági elnök

Munkájához „a lehető legtöbb emberséget” kívánta Magyar Péter.

Urfi Péter
POLITIKA