Fortepan blog

Amikor régen még nem volt rend a rendvédelemben

A ludovikás dress code-ot már ideje volt bevezetni. Horváth István volt belügyminiszter bemutatója a helytelen zokniviselésről.

Haszán Zoltán
archívum

Hőseim tere

Visszaemlékezés a 25 évvel ezelőtti rendszerváltásra egy olyan embertől, aki az elsők közt lépett be a Fideszbe, és számtalan fontos és jelentéktelen eseményt végigfotózott, a Hősök terétől Erdélyig.

fortepan
archívum

Az ember, aki behackelte magát a történelembe

Állt Rákosi mögött, szelfizett Kádárral és gitározott P. Mobil-koncerten.

Haszán Zoltán
Egyéb

Eláruljuk, ki van a képen

A kamaszgyerek sokra vitte, köztársasági elnök is volt.

Haszán Zoltán
Egyéb

Ön szerint ki van a képen?

Magyar Bálint családi fotóalbumából került elő, 1937-es kép.

Haszán Zoltán
Egyéb

Visy Masa fotodája

A Fortepan bemutatja: Magyar Bálint, szociológus, egykori oktatási miniszter családi archívumát. Külön értéke a képeknek, hogy a nagyapa, Magyar Elek körül József Attilát, Móricz Zsigmondot vagy Kosztolányi Dezsőt is láthatjuk feltűnni – utóbbit félmeztelenül, a Dunakanyarban.

fortepan
Egyéb

Íme az űrt is megjárt Tévémaci!

Farkas Bertalan vitte magával, hathetes szovjet tanulmányút után készült el az űrruhája.

Haszán Zoltán
archívum

A vonulások nagy ünnepe

Az ünnep, amit a kommunisták tényleg mindenkivel megutáltatták. A Fortepan képei között megtaláltuk a május elsejék legszánalmasabb tribünjét.

Haszán Zoltán
archívum

Mit üzen a Rádió?

A nagyszüleink rádióújságnak hívták, mi már tévéújságnak, a fiatalok meg azt sem tudják, miről is van szó. 540 fénykép a Rádió és Televízióújság hagyatékából.

fortepan
Egyéb

Az akkor kereken 95,6 százalékos győzelem

Amikor még ikszelni sem kellett, csak az üres szavazólapot bedobni. És az az 1990-es vadplakátozás. Sorsfordító szavazások a Fortepanon.

fortepan
Egyéb

Máris újralőtték a hétvégén felfedezett magyar fotóművész képeit

Vajszada Károly munkáját vasárnap mutattuk be. Egy olvasónk azóta újrafotózta a felvidéki Füleken készült képeket.

erdelyip
új képek

Így építettek metrót Budapesten az elmúlt 120 évben

Itthon valamiért sosem ment gyorsan munka, a piros metrót például 22 évig építették. Galéria a legjobb archív képekből.

erdelyip
archívum

Vajszada Károly egy rossz festő. De megdöbbentően jó fényképész

A Fortepan felfedzett egy fotóst. Pillanatnyilag majdnem semmit sem tudunk róla. A Vaterán a festményeit lehet kapni, de azok vacakok. A fantasztikus fotóiból viszont itt van két tucat.

fortepan
új képek

Egy város, ahol valóban a német megszállással kezdődött a holokauszt

Krakkó, 1939, nyár. Képek a zsidónegyed békés lakóiról, akik nem tudják, hogy pár héten belül ennek az egész álmos, archaikus, időtlen krakkói negyednek örökre vége. És ők is elpusztulnak öt éven belül.

fortepan
Egyéb

A Belváros elfuserált felújítása

1970-ben is nekiláttak, hogy világszínvonalúvá tegyék a Váci utcát és környékét. Aztán kiderült, hogy a magyar ipar képtelen portálméretű üvegeket legyártani, azokat Belgiumból kellett hozatni, de nem volt rájuk pénz. A magyar építőipar belebukott a felújításba, a nyugatiak aztán meg is alázták. Fantasztikus könyv került a Fortepan birtokába.

fortepan
archívum