fővárosi közgyűlés

Szentkirályi Alexandra havi 1,7 millióért ad tanácsot Kocsis Máté frakcióvezetőnek

A fővárosi munka mellett még erre is marad ideje.

Botos Tamás
POLITIKA

Hétvégi olvasnivalók 19. századi módszerekről és matricaháborúkról

Nácik-e a németek? AI-jaj! A Főváros versenybe száll Rákosrendezőért, ami kísértetiesen emlékeztet Trump 1985-ös projektjére. Műkincsbotrány Hollandiában, a hét nagyobb hírei a 444 reggeli hírlevelének hétvégi kiadásában.

Bódog Bálint
reggel 4

Erős jelzést küldött Magyar a fővárosnak, kérdés, hogyan tudnak ebből kijönni

Magyar Péter azt mondta, nem vesznek részt a mutyiban, Baranyi Krisztina szerint viszont „ha a Budapesti Közgyűlésben így árad a Tisza, akkor az a budapestieket pusztító árvíz lesz”. A bojkottal sokáig nem tud működni a város.

Windisch Judit
POLITIKA

Kutyapárt a Tiszának: Kormányváltás ide, kommentelgetés oda, Budapest működését megakasztani nem felelős városvezetés

Szerintük a szerdai fővárosi közgyűlésen „a Tisza frakció csak ült és blokkolt” mindent. Magyar szerint ez nettó hazugság.

Mészáros Juli
POLITIKA

Megszavazták a fővárosi elővásárlási jog érvényesítését Rákosrendezőre

A fideszes képviselők mind ellene szavaztak.

Horváth Bence
POLITIKA

Eldőlt, a főváros él az elővásárlási jogával

A szerdai ülés legfontosabb témája a mini-Dubaj beruházás helyszínéül szolgáló terület, és a fővárosi elővásárlási jog élesítése.

Karácsony Gergely telefonon egyeztetett Magyar Péterrel, másnap a tiszások meg is szavazták a fővárosi költségvetést

Bár a Tisza Párt elnöke nem fővárosi képviselő, a kérdésben valószínűleg ő döntött.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Távozik a fővárosi közgyűlésből egy fideszes képviselő

Szalai Piroska, aki korábban a pártkötődését elhallgatva egyetemi oktatóként próbálta rózsaszínűbbre festeni a magyar gazdaság helyzetét, miniszterelnöki megbízott lesz.

Haász János
belföld

Minden párt megmentené a lomtalanítást, a Fidesz is szembement a MOHU-val a fővárosban

Lehet, hogy mégsem tudja könnyen kikukázni a budapesti hagyományt a MOL hulladékcége, a főváros tárgyalni akar.

Kolozsi Ádám
belföld

Magyar Péter szerint attól még, hogy elfogadták a budapesti költségvetést, hivatalosan nem működnek együtt senkivel

Magyar Péter szerint pártja az összes választókerületben jelöltet fog indítani, és meg fogja nyerni a 2026-os választást. „Ha nem így tenne, és bárkivel összeállna, az a Tisza Párt végét jelentené” .

Bódog Bálint
POLITIKA

Vitézy Dávid Karácsony Gergelyt húzta, villamosos társasjátékot adott neki

Karácsonyi ajándékozással indult a szerda a fővárosi közgyűlésben.

Benics Márk
belföld

Hosszas vita után végül simán elfogadták a főváros költségvetését

Ajándékozással indítottak, de heves vitákra van kilátás, és a végén egyáltalán nem biztos, hogy megszavazzák majd Budapest költségvetését.

Kiss Ambrus: Olyan költségvetést nyújtunk be, ami nem ismeri el az önkormányzatok túladóztatásának jelenlegi kormányzati gyakorlatát

A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója interjút adott a közgyűlés és a költségvetés jelenlegi helyzetéről.

Fődi Kitti
POLITIKA

Vitézy Dávid: Karácsony Gergely próbál hülyének nézni

A Podmaniczky Mozgalom elnöke azt írja, türelmes és megengedő volt Budapest működőképessége érdekében, „de azért mindennek van határa”.

Herczeg Márk
Budapest

Karácsony Gergely majdnem öt évvel a legendás interjúja után újra a köztévé vendége volt

Szemben a legutóbbi "interjúval", meglepően nyugodt hangulatú beszélgetést folytattak az M1-en. A főpolgármester szakpolitikáról is tudott beszélni.

Bódog Bálint
belföld