Tanulmányaikat az új tanévtől a Freeszfe Egyesület közreműködésével folytatják majd.
A fideszes egyetemfoglalás után a FreeSzfe Egyesület elérte, hogy számos diák külföldi egyetemeken fejezhesse be tanulmányait. Ez a kezdeményezés kapja idén az Európai Polgár díjat.
Kizlinger köszönőbeszédében úgy fogalmazott, „ez a film szabadon született”, ami „nem egy általános dolog Magyarországon”.
"Az a minisztérium, amely ezt a díjat nekem adományozta, néhány hónappal korábban alma materemet megfosztotta az autonómiától."
A férfi vallomása szerint azért vágta meg a nő arcát, mert olyan jelkép volt a maszkján, amellyel ő nem szimpatizál.
Köztük Báron György, Pálfi György, Bagossy László és Upor László is.
Új helyszínt keresnek, hogy a zeneiskola ügye rendeződhessen.
Mindenki mindenkivel szolidáris, de az önkormányzat döntésével senki nem elégedett.
A független művészet ritka ünnepe, amikor egy kulturális központ ugrik elő a semmiből. De honnan lesz pénze erre az SZFE-ről távozó hallgatóknak és oktatóknak?
A FreeSZFE mozgalom tagjai egy Damjanich utcai felújított önkormányzati épület bérleti jogát kapják meg.
Az egyetemfoglalók nem engednek a követeléseikből, továbbra is illegitimnek tartják a Vidnyánszky-féle kuratóriumot, ezért nem velük, hanem az Innovációs és Technológiai Minisztériummal szeretnének tárgyalni.