A vádirat szerint ebben az ügyben 13 meccsről van szó, például egy FTC–Siófok, az Egri FC hét bajnokija, négy U19-es bajnoki és egy 2009-ben játszott Liga Kupa-mérkőzés. Hivatásos katona bundázott.
A fradista viselőjének sok ellensége van, maradandó üzenetet küldött nekik a bőrével.
Interjút adott a Nemzeti Sportnak Kubatov Gábor, a Fidesz parlamenti képviselője és egyben a Fradi elnöke. A sportlap természetéből adódóan sajnos csak az utóbbi tisztségével kapcsolatban kérdezték, a Kubatov-listákról nem. Azért így is mondott érdekességeket.
Osztotta a levest Gera is, aki viszont nem Ferenc, hanem Zoltán.
Zárt ajtók mögött ülésezett az FTC elnöksége.
Az RTL Híradó a Kormányzati Információs Központtól tudta meg, hogy nettó 96 millió forintot költöttek a Fradi-stadion átadására.
Csak passzok. De milyen passzok! Olyanok, hogy már a brit sajtó is a magyar focin röhög.
Én hülye, meccsre akarok menni. Annyit mondok, hogy ez annyira bonyolult, hogy a folyamatos félretájékoztatás alig rontott a helyzeten.