függés

„Olyan mérgező és addiktív, mint a cigaretta”: az EU a Tiktok Lite betiltásával fenyeget

A kínaiak provokálásból indították el az új alkalmazást, ami kuponokkal jutalmazza, ha videókat nézel, lájkolsz vagy bekövetsz. Közben maga a Tiktok is vizsgálat alatt áll az Unióban.

Szily László
INTERNET

A Facebook kényszeres függőségi tüneteket okoz nyolcból egy felhasználójánál

Az oldal alvási, magánéleti, munka- és családi problémákat okoz a júzerek 12,5 százalékának. Ezt nem az ellenfelei vagy független intézetek mondják, hanem maga a cég korábbi vizsgálata állapította meg.

Szily László
INTERNET

„Évekig csak azért voltam együtt vele, mert nem tudtam volna egyedül egy albérletet fenntartani”

A lakhatási válságnak van egy olyan fajtája is, amikor párok maradnak együtt azért, mert valamelyik fél egyedül nem tudna fenntartani egy albérletet. Sokan évekig kényszerülnek ez a fajta függés miatt rossz, olykor bántalmazó kapcsolatokban bennmaradni.

Fődi Kitti
ÉLET

Megittam az adagomat, és ugyanúgy eltelt a karácsony, mint bármelyik nap

A felépülő szenvedélybetegeknek sokszor nehéz próbatételt jelent az első józan karácsony. Várják már, hogy újra a szeretteikkel legyenek, és megmutathassák, mennyit változtak a terápia alatt, de közben van bennük egy nagy adag félelem is, hogyan fogadja őket a család, tudják-e majd kezelni az eseteleges konfliktusokat.

444.hu
Egészségügy

Így lehet rászokni nagyon könnyen egy játékra

erdelyip
játék

Bevallom, így váltam játékfüggővé

Erdélyi Pétert majdnem kirúgták az állásából a WoW miatt , Horváth Bence csak nehezen jött le a Championship Managerről, Bede Márton pedig másfél éven át Angry Birds-özött Dél-Amerikában. A 444 munkatársainak személyes vallomásai arról, hogyan küzdöttek a végzetes szenvedéllyel, amit úgy hívnak, hogy játék.

anarki
játék