Magyar Péter ezzel a lendülettel azt is közölte, hogy nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
Császár szerint nincs független újságírás, ahogy ő sem tartja magát pártatlannak.
Az új vezérigazgató legfontosabb feladata a korábbi politikai függőség megszüntetése lesz.
Kubatov és a szenteste, legfőbb ügyész és egy új vizsgálóbizottság, Magyar Péter és Magyar Péter.
A Független Közmédia Testület (FKT) nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. (MRT) vezérigazgatói tisztségének betöltésére.
A vezérigazgató maximális bruttó havi alapbére 2 904 600 forint lesz.
„Nem kívánok sem politikai perpatvarok középpontjába kerülni, sem előre eldöntött bizottsági ülések bohózatba illő szereplője lenni” – mondja.
Az Országgyűlés szavazott a tagokról is.
A szakmai szervezetek korábban azért tiltakoztak, mert a 3 civil tagot egy az egyházak és a Fidesz holdvara által dominált Közszolgálati Tanács javasolta. Most már nem volt baj velük.
Bujdosó Andrea frakcióvezető szerint nem politikai delegáltakat szeretnének látni ezekben a testületekben, hanem felkészült szakembereket.
Moys Zoltánt több mint kétezer euróra büntette 2021-ben egy német bíróság, de három évvel később a Fővárosi Törvényszék végzése alapján nem vették Magyarországon nyilvántartásba az ügyet.
Arról nem írnak, hogy marad-e Moys a jelöltjük a Független Közmédia Testületbe.
Moys Zoltán a 444 birtokába került bírósági iratok szerint a 2021-es Magyarország–Németország Európa-bajnoki futballmeccsen karlendített, „20 óra 55 perckor, enyhén ittas állapotban”.
Az ellenzékre a kormánypárt, a civilekre a szakma mondott nemet, a Tiszának jelöltje sincs a felügyelő testületbe. Közben egyesek már a vezetői pályázatra készülnek – Kert Attilától Veiszer Alinda csapatáig sokan ambicionálják a feladatot.
De az új médiatörvényben foglaltak szerint jogosultak az újrajelölésre, így nemcsak a KDNP és a Mi Hazánk, de a Fidesz jelöltjét, Siklósi Beatrixot is újra lehet jelölni.