Szabad még a Nyugat? Előzzük az oroszokat ügynöközésben? Mihez kezd a Momentum? Ki miatt marad el a béke? A 444 napindító hírleveléből kiderül egy s más.
Rohamtempóban dobják össze a független sajtó vegzálására alkalmas jogszabályt, lehetetlen elvárások is a törvénybe kerülhetnek. Az ilyesmit az Alkotmánybíróságnak kellene kiszűrnie, de kérdéses, hogy képes-e erre.
Tízből hétszer marasztalta el a lapot a bíróság.
Az, hogy a kormány mennyire éri el a célját az új törvénnyel, nagyban függ attól, hogy a célba vett személyek és szervezetek mennyire ijednek meg, mondta a 444-nek Dojcsák Dalma, a TASZ ügyvezető igazgatója.
A Solomon Star tagadja a vádakat, miszerint több ezer dollárnyi felszerelésért cserébe feladta függetlenségét.
Nem kell annyit nyomozgatni.
A Dozsgy tévécsatorna gyakran élesen bírálta az orosz hatóságok kemény fellépését a másként gondolkodókkal szemben, rendszeresen tudósított tüntetésekről és részletesen foglalkozott Navalnij ügyével is.
Washington közölte, hogy a törvénymódosítás eredményeképpen jövőbeli amerikai befektetések is veszélybe kerülhetnek Lengyelországban.
228 képviselő mellette, 216 ellene szavazott, 10 pedig tartózkodott.
„Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye”. Pusztai László és az Északhírnök mindenkinek beszól, az összes eddigi miskolci polgármester beperelte, de közben álnéven ott kommentelnek nála. Interjú a szabad sajtó egyik igazi hősével.