A Jeti Mozi bemutatja Hatházi Fanni Majdnem jó című dokumentumfilmjét Balázsról, aki a COVID alatt feladta menedzseri pozícióját, hogy ételfutárnak álljon. Az okokról, útkeresésről, elégedettségről és célokról készült a dokumentumfilm.
Hatházi Fanni rövid dokumentumfilmje, a Majdnem jó érkezik vasárnap este a Jeti Mozi műsorába. A film Balázsról szól, aki feladja értelmiségi áloméletét a Covid idején és Wolt-futárnak áll. A film arra keresi a választ, hogy miért tesz valaki ilyet.
Az olimpiai bajnok azt mondta, főállású apa, de van pár szabad órája, amit hasznosan akart eltölteni.
A rendőrség fokozott járőrözéssel próbálta meg elejét venni az újabb incidenseknek, és közölték, továbbra is eltökélten küzdenek a gyűlölet-bűncselekmények ellen.
Jelentősen csökkent az elmúlt két évben a futárok keresete, és az infláció miatt még ez is 30-40 százalékkal kevesebbet ér, mint ami még 2021-ben maradt a zsebeikben. Éppen ezért adóváltoztatást szeretnének elérni.
A délutáni és hétvégi pluszmunkákkal együtt.
Épp oda vitt ki egy csomagot, ahol a kislány lakott.
Palkovics László meghívott egy futárt tárgyalni. De minek?
A futártüntetés szervezőinek nincs politikai rutinja, és nem akarták látni az ellenzék zászlóit sem. Viszont dühösek, és láthatóan nem félnek már attól, hogy kellemetlenséget okoznak a megmozdulásaikkal. Olyan hatékonyak akarnak lenni, mint a taxisblokád volt, még ha ettől egyelőre messze is vannak.
Halálosan meg is fenyegette a nőt, aki csak a munkáját végezte.
Összesen közel 200 gramm kokain mellett készpénzt, a kereskedést alátámasztó eszközöket, mérleget és tasakokat is lefoglaltak bűnjelként a nyomozók.
Jeff Bezos kreatív megoldása a munkaerőhiányra.
A futárkodás a legnépszerűbb ideiglenes munkahely és van, aki azt is el tudja képzelni, hogy részmunkaidőben tovább fog dolgozni, ha minden visszaáll a régi kerékvágásba.
Bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül lehet napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt kiküldeni, hogy többen maradjanak otthon.
A vendéglátóhelyekre vonatkozó nyitvatartási korlátozások és a vendégszám-csökkenés odaterelte az éttermeket.