futsal

Újra bebizonyították a magyar ultrák, hogy cigányozásban és büdösrománozásban nincs párjuk

Ezért büntette súlyosan a magyar válogatottat az UEFA pár hete, most az ultrák futsalmeccsen mutatták meg, hogy rasszizmusban nem ismernek tréfát.

Haszán Zoltán
sport

Szijjártó ennél nem is kívánhatott volna szebbet

Az egyre durvuló magyar-román harcban jött Dróth és megállította a románokat.

Haszán Zoltán
futball

Nem mind arany, ami futsal

Dávid Zsolt fehérvári vállalkozó nagy lelkesedéssel kezdte szervezni a székesfehérvári futsalklubbot három éve. Első évükben egyből Szijjártó csapata mögött végeztek a másodosztályban, de most bejelentette, hogy mégis kiszáll, mert nincs értelme.

Markó Ferkó
sport

Ha a keleti nyitás felemás eredményeket is hozott, azért van minek örülni a külügyben

erdelyip
sport

Szijjártó: A felénél tartok

Interjút készített az MTI a külügyminiszterrel.

Tbg
külföld

Tudja még valaki követni, hogy Szijjártó csapattársai közül ki mindenki van állami állásban?

Szikora Leventéről eddig azt lehetett tudni, hogy nyárig a Miniszterelnökségen dolgozott. Most kiderült, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökének tanácsadója lett, havi 750 ezer forintért.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Szijjártó focicsapatának kommunikációs munkatársából sajtóattasé lesz Canberrában

Gyombolyai Zsófia a külügyminiszter futsalcsapatából az elmúlt hetekben került a minisztérium alkalmazásába. Ő már a sokadik a sorban.

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó Péter tényleg senkit nem hagy az út szélén, ha futsalról van szó

Nemcsak játékosok dolgoztak a Miniszterelnökségnek, újabban meg a külügynek. Szijjártó csapatának volt ügyvezetője is protokollfőnök lett a minisztériumban.

Haszán Zoltán
politika

Szijjártó átvitte a külügybe futsalos csapattársait

A dunakeszis teremfocisták eddig a Miniszterelnökségen dolgoztak együtt Szijjártóval, az új területen is szükség van rájuk. Szakmailag.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Szijjártó nem megy az NBI-be

Herczeg Márk
sport

Szíjjártó első osztályú!!4!

Szíjjártó Péter államtitkár futsal csapata feljutott az NB1-be!

Magyari Péter
sport