Fuzik Zsolt

Az egyik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel ellen is vádat emelhetnek a számlagyáras ügyben

Apja és kollégája ellen költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat, ezeket vállalta magára Jellinek.

Benics Márk
belföld

Kaszás Zoltán: „A közölt gyanúsításban foglaltakat nem követtem el”

A T-Systems volt vezérigazgatója tagadja a felhozott vádakat, panasszal élt, és feljelentette az eljáró nyomozókat és ügyészeket.

Ács Dániel
bűnügy

100 milliós nyúlással vádolja az ügyészség a T-Systems volt vezérét

Kaszás Zoltán a vád szerint egy bűnszervezet segítségével 100 százalékban túlárazott alvállalkozói szerződéseken keresztül tette zsebre a BKV-ból származó pénzeket. Közben a bűnszervezet feje megegyezett az ügyészséggel, és szocialista politikusokra vallott.

Ács Dániel
bűnügy

„Ha ezt megtudja a BKV vezetése, akkor nagy bajban lesz a cég”

Tarlós idejében egy bűnszervezet épült be a BKV-ba, Karácsonyék kivizsgálták, majd néma bólintással tudomásul vették a helyzetet. 5 ok, amiért ez aggályos.

Ács Dániel
bűnügy

A 444 cikke után Hadházy törvényjavaslatot ad be a készpénzes parkolás megszüntetéséért

Azt írja, korábban azt tervezte, hogy ebben a ciklusban a kormánypropagandát tiltó törvényjavaslaton kívül mást nem ad be, de ennek a területnek a gyakorlati és ezzel együtt a szimbolikus jelentősége is akkora, hogy meg kell tennie.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Vodafone új tulajdonosáig érnek az utóbbi évek egyik legfurcsább bűnügyének szálai

A Newsroom podcast adásában Ács Dániellel beszélünk arról, hogyan férkőzött egy „korrupciós szolgáltató” bűnszervezet a BKV cégeibe, amelynek irányítója többek közt a 4iG vezetésével is tartotta a kapcsolatot. Az ügy kokainista bűnözőktől volt főpolgármesteri tanácsadókig és Pintér Sándor köreiig húzódik, meg még ki tudja meddig.

Csurgó Dénes
podcast

Egyre több a bizonyíték, hogy legalább három kerületben bűnszervezet üzemeltethette a parkolást

A hatóságok korábban lesöpörték a sötét parkolási ügyeket, aztán akaratlanul is beleszaladtak parkolási vállalkozókba. A gyanú szerint Zuglóban, Újbudán, Józsefvárosban is bűnszervezet vehetett részt a rossz hírű bizniszben.

Ács Dániel
bűnügy

Ez Orbánék szuperprojektje, a magyar jövő kulcsa, ahová nyomozók vonultak ki házkutatást tartani

A nyilvánosság attól hangos, hogy a 4IG és Antenna Hungária megcsinálta a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb vállalati felvásárlását, de arról mélyen hallgatnak, hogy a két cég belekeveredett az utóbbi évek legszövevényesebb bűnügyébe.

Ács Dániel
bűnügy

Élete legnagyobb hibája volt, hogy összehozta ezt a találkozót

A Nagymester, a Szexügyész és a Városháza Fantomja 2010-ben a börtönben ismerkedtek össze. Nevükkel egy bűnszervezet elleni nyomozás anyagában találkoztunk újra. Az ügy akkor is és most is a BKV-ból származó pénzekről szólt.

Ács Dániel
bűnügy

Nemcsak Tóth Csaba, Papcsák Ferenc szelleme is ott lebeg a gázos zuglói parkolás felett

Egyre több jel utal rá, hogy a volt fideszes zuglói polgármester üzlettársa irányíthatta a zuglói parkolásellenőrzést. A korrupcióval vádolt szocialisták pedig átvették Papcsákéktól a stafétabotot.

Ács Dániel
Budapest
Videó

Valaki, aki nagyon erős, próbálta leállítani a nyomozást, mégis elkapták a Nagymestert

Ez lehetett volna a kampány egyik fő témája, ha nem jön a háború. A BKV egykori informatikai igazgatója olyan fontos bűnszervezetet vezethetett, hogy állami cégből figyelmeztették: lehallgatják. A lebukása minden politikai oldalnak fáj.

Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Ilyen az, amikor a fogalmatlan strómant beküldik aláírni

„Ezek tudják, hogy én Macska Jancsi vagyok?” kérdezte Gekkó, a számlagyár egyik strómanja, mielőtt bement az államilag támogatott hitelért és támogatásért a hivatalba. Így pályázik állami pénzekre egy fantomcég.

Ács Dániel
bűnügy

Az ügyfeleket egy ablaktalan helyiségben fogadták, aminek az álpadlójába volt rejtve a széf

A NAV ugyan adócsalással kapta el a számlagyáros bandát, de az áfa lenyúlása csak a hab volt a tortán. A fő tevékenységükről egy börtönben írt rejtélyes lista árulkodik.

Ács Dániel
bűnügy

„Németh Szilárd mindenkivel kezet fogott, aranyos volt”

Amikor Csepelen bezárt a Fi-Su, a számlagyáras Madár kedvenc konditerme, akkor pár gyúrós haverjával összefogtak, és elhatározták, hogy felkeresik Csepel nagy hatalmú urát, és megszerzik tőle a törzshelyük üzemeltetési jogát.

Ács Dániel
bűnügy

„Ne add elő a dubaji császárt, azért mert pénz megy át a kezeden, az nem a te pénzed”

Kemény, komplex és stresszes munka egy számlagyárat irányítani, de a mérleg másik serpenyőjében ott a mediterrán ház, a medence, az X6-os, a vadászat, a kokain és a gyúrás.

Ács Dániel
bűnügy