Garancsi István

A hónap, amikor a Fidesz egy mesterterv alapján a Pride, a sajtó és a civilek ellehetetlenítése helyett hülyét csinált magából

Néhányan úgy gondolták, hogy magángéppel és nem gyalog, több százezren meg inkább úgy, hogy inkább gyalog, és nem a Kincsem Parkban. A hónap NER-dolgozója és forradalmi újítások az állampárti kommunikációjában. A Fidesszencia júniusi száma.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint őszre ki kéne találnia valami új témát a pártnak

Nem tartja áltémának Ukrajna uniós csatlakozását, de szerinte több szakmai vitára lenne szükség.

Bódog Bálint
POLITIKA

Orbán Viktor közeli és távoli rokonai, barátai, haverjai, ismerősei és szolgáltatói, akiknek bejött az üzlet

A miniszterelnök azt állítja, üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Közben nemcsak a pártja és kormánya élén dolgozó több beosztottja, hanem a tágabb családja, rokonainak rokonai, csomó barátja és neki szolgálatot tevő ismerőse is közpénzből gazdagodott meg alaposan.

Herczeg Márk
üzlet

Naponta 225 millió forintot szavaztak meg maguknak a NER legnagyobbjai

Bár a magyar gazdaság finoman szólva sem szárnyal, a NER kiemelkedő alakjai nem panaszkodhatnak, rengeteg osztalékot szavaztak meg maguknak. A kék plakátokról elhíresült Balásy Gyula a profit 80 százalékát osztaléknak minősítette.

Székely Sarolta
ÉLET

A székesfehérvári önkormányzat már pénteken átvenné a Videoton focicsapatot

Garancsi István, Orbán kötélbarátja elengedte a csapata kezét. Az önkormányzat átmenetileg átvenné a Videotont, hogy megmentse a megszűnéstől.

Haszán Zoltán
sport

Székesfehérvár kész Garancsitól 1 forintért megvenni egy évre a Fehérvár FC-t

De vannak feltételeik – jelentette be Cser-Palkovics András polgármester.

Herczeg Márk
futball

Egymásnak beszólogatós valóságshow-üzemmódba kapcsolt a NER

Kurva kevéstől a picsogásig, agitproptól Szoboszlai Viktorig. Csak kapkodtuk a fejünket, úgy üzengetnek egymásnak a fideszesek mostanában, beleértve kormánytagokat, polgármestereket, kormányszóvivőt, újságírókat is. A nagy megmondások hetén még Mészáros Lőrinc is kedvet kapott egy nyílt levélhez.

Rovó Attila
belföld

Fidesszencia: putyinizálódás Putyinnál is gyorsabban

A szabad nyilvánosság ellehetetlenítése, HARCOSOK, náci posztot megosztó fideszes képviselő, Orbán legbénább külpolitikai hibája, Tung tung tung tung sahur – néhány téma a Fidesz és a NER történéseit összefoglaló sorozatunk új részéből.

Benics Márk
POLITIKA

Több mint 20 milliárdos osztaléknak örülhet Habony és Garancsi a közös kaszinós cégük miatt

Írja a Telex. Jó biznisz a kaszinókoncesszió.

Bódog Bálint
gazdaság

Vége van, Vidi

A Fehérvár futballcsapata 26 év után kiesett az NB II.-be. A Videoton a 2010-es években még a Ferencvárossal harcolt a NER kirakatcsapata címéért. Egy közeli falu, Felcsút nemcsak futballban, hanem díszpáholyban is megelőzte a fehérváriakat.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Cser-Palkovics szerint Garancsi már régen eldöntötte, hogy nem akarja indítani a Vidit a bajnokságban

Folytatódik a fehérvári szappanopera, a polgármester nyílt levélben reagált Garancsi ajánlatára.

Inkei Bence
foci

Garancsi oligarcha nyílt levélben hüppög, hogy bántották a csúnya szurkolók, majd egy forintért felajánlja a Vidit a fideszes polgármesternek

Garancsi István arról ír, hogy már az NB II.-be sem akarja benevezni a csapatot, csinálja helyette azt is az önkormányzat.

Szily László
sport

Cser-Palkovics megüzente Garancsinak, hogy ha nem tudja jól vezetni a Vidit, inkább adja el

A fehérvári klub szombaton kiesett az első osztályból, a fideszes polgármester a NER-nagymenő tulajdonost hibáztatja.

Urfi Péter
foci

Mészáros Lőrinc már megint megmásfélszerezte a vagyonát, miközben a magyar GDP-növekedés 0,1% volt

Már 1400 milliárdja van, övé a magyar GDP 1,6%-a. Tiborcz már a 11. a száz leggazdagabb magyar között, de még nála is van fényesebb üstökös a NER egén.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Egy napon belül a második 444-es győzelem az Alkotmánybíróságon: szabad rövidgatyás képet posztolni Hernádi Zsoltról

Milyen érzés, hogy a legfelsőbb bírói fórum a javadra döntött? – kérdeztük exkluzív interjúnkban Szily Lászlót.

Urfi Péter
képzavar