Csütörtöktől – hogy lehetővé tegyék a humanitárius segítségnyújtást és a civilek menekülését.
Miközben Gázában nyomor van, a Hamász vezetői folyamatosan gazdagodnak a terrorból. Százmilliók vannak a bankszámlákon, de a gázai infrastruktúra fejlesztése ebből fel sem merül.
Palesztinok ezrei hagyták el az északi területeket dél felé egy izraeli tankok által ellenőrzött úton, az izraeli erők által meghirdetett napi 4 órás időszakban, ami alatt civilek távozhatnak.
A miniszterelnök szerint már több ezer fegyveressel végeztek.
Izrael épp egy hónapja bombázza a területet.
Izrael a Hamász terrortámadásai után teljesen lezárta a Gázai övezetet. A szomszédos Egyiptom segíthetne a palesztinoknak, de ez teljesen ellentétes lenne a kairói vezetés politikai érdekeivel.
Az Egyesült Államok szerint a Gázai övezet irányítását inkább a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóságnak kéne átvennie.
Az Izraeli külügyminiszter az ENSZ főtitkárának ezután azt írta, szégyellje magát, mert „a Hamász a probléma Gázában, nem pedig Izrael intézkedései a terrorszervezet felszámolására”.
Gázavárost körbezárták, fokozták a szárazföldi hadműveleteket és a légicsapásokat is.
Megkezdődik az utcai harc, de egyelőre még nem küldik le a katonákat a Hamász alagútjaiba.
Benjamin Netanjahu főtanácsadója szerint ez csak a pszichológiai hadviselés része.
Mahmúd Abbász palesztin elnök szerint az izraeli megszállás felelős a történtekért.
Amiháj Elijáhu azt is mondta, hogy a Gázában élő palesztinok "mehetnek Írországba vagy a sivatagba".
Főként nők és gyerekek.
Az ukrán elnök tagadta, hogy a harcok holtpontra jutottak, pedig az ukrán főparancsnok így értékelt.