Jahja Szinvar az izraeliek első számú célpontja a Gázai övezetben.
Legalább tizenkilencen meghaltak.
Az izraeli támadásnak legalább 15, az Izrael elleninek legalább 4 halálos áldozata van.
22-en meghaltak, 117-en megsebesültek a támadásban.
Izrael kedden elrendelte három kórház kiürítését is Gázában.
A francia elnök szerint vissza kell térni a politikai megoldáshoz.
Maszúd Peszeskján azt mondta, ők békében akarnak élni, Izrael akar háborút.
„Egyetlen ország sem fogadhatja el, hogy városait megállás nélkül rakétákkal lövik. Mi sem tudjuk elfogadni.”
A javaslat szerint az IDF véget vetne a Gázai övezet ostromának, és biztosítanák a Hamász vezetőjének biztonságos kijutást az enklávéból, cserébe a túszok szabadon bocsátásáért, az övezet demilitarizálásáért és egy alternatív kormányzó hatalom létrehozásáért.
Életed lehetősége: deportálás helyett éles bevetés két hét kiképzés után.
A támadás egy már nem működő iskolaépületet célzott, amit a világszervezet palesztin menekülteket segélyező ügynöksége használt al-Nuszeiratban.
Legalább negyvenen meghaltak.
Mohamed Halimi utolsó videójában a menekülttábor mindennapjait és az új frizuráját mutatta meg, néhány óra múlva már halott volt.
Tömeges oltókampány és tűzszünet vasárnaptól: a háborúban megjelent a vírusos gyermekbénulás, ami csak a világ legborzalmasabb helyein szokott előfordulni.
Az egyik kibucból elhurcolt beduin biztonsági őr jól van, ő a hetedik túsz, akit élve hoztak ki.