A Jordániában tanácskozó amerikai külügyminiszter szerint a felek egyetértenek abban, hogy a status quo nem fenntartható a Hamász uralta Gázai övezetben
A török elnök közölte, hogy megszakít minden kapcsolatot az izraeli kormányfővel az IDF gázai hadműveletei miatt, mert Benjamin Netanjahu már nem olyan ember, akivel mi tárgyalni tudna.
Izrael több mint nyolcezer lövedéket lőtt ki Gázára, ez több, mint amennyit az USA egy év alatt használt fel afganisztáni hadműveletei során.
A rafahi átkelőt betegek és külföldiek evakuálására nyitották meg szerdán, de az első napon nagyrészt kettős állampolgárok keltek át rajta.
Az ENSZ-ben még nem, a türk tanácsban viszont már Magyarország is elfogadta a fegyverszünetet követelő határozatot.
242 ember tartózkodik ismeretlen helyen és körülmények között a Hamász fogságában.
Egységes fellépést kért a türk világtól.
Korábban több mint 18 ezer ember kapott engedélyt, hogy az övezeten kívül dolgozhasson.
A Türk Államok Szervezete 10. csúcstalálkozóján a vezetők megbeszélik a régióban és azon túl zajló politikai és gazdasági fejleményeket. De Magyarországon máshogyan szavazott az ENSZ-ben, mint a baráti országok.
Heten maradtak az övezetben.
Ebben a kórházban kezelik a dzsabáliai légicsapásban megsérültek többségét.
Nagy részük kettős állampolgár volt.
Eddig csak a humanitárius segélyszállítmányok és némi üzemanyag jutott át a Gázát és Egyiptomot összekötő átkelőn.
A dél-amerikai ország 2009-ben egyszer már felmondta a kapcsolatait Izraellel, szintén Gáza miatt.
Azt állítják, a Hamász egyik parancsnokát akarták likvidálni, és ez sikerült is. Palesztin források szerint viszont több mint 50 áldozata van a támadásnak.