gazdaság

Rekorder: Harkány fideszes polgármestere hathavi jutalmat kapott az év végén

Baksai Endre Tamás 2,5 milliót vitt haza. A korábban Hitler-képet posztoló alpolgármesterének csak két havi ajándékkal kellett beérnie.

Botos Tamás
bűnügy

2009 óta nem nőtt ilyen lassan a kínai gazdaság

6,8 százalékot ígért az előre gyanúsan pontos kínai statisztikai hivatal, annyi is lett.

kasnyikm
gazdaság

A törökök buknak nagyobbat az orosz vadászgép lelövése után bevezetett szankciókkal

Az EBRD jelentése szerint a legnagyobb csapást a turizmus szenvedheti, a vendégek 12,2 százaléka orosz volt tavaly.

Botos Tamás
külföld

Polt Péter kimondta, amit mindenki sejtett Quaestor-ügyben

A legfőbb ügyész Tóth Bertalan szocialista képviselő kérdésére válaszolva írta meg, hogy valaki kivette a lóvét a cégből, majd eltüntette.

Bede Márton
bűnügy

Dübörög Putyin hátországa

Botos Tamás
gazdaság

Gazdasági szankciókkal csapnak vissza Törökországnak az oroszok

Pedig korábban azt modták, hogy az EU ezzel úgysem megy semmire.

Czinkóczi Sándor
külföld

Finnország megkészült

Az ország rosszabbul fest Skandináviában, mint Magyarország Közép-Európában.

Herczeg Márk
külföld

A nagy netes cégeket adóztatná a kormány

Deutschék a Figyelő szerint Google-adónak hívják a tervet.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

31 térkép mutatja meg a helyünket Európában

Senki sem akar házasodni, viszont a nőknek relatíve nem olyan rossz. Sok a kórházi ágy, de kevés az orvos. Budapesten meg lehet élni, az országban máshol nem nagyon. Kevés az autó, de sok a gabona. Kijött az éves európai statisztikai évkönyv.

Bede Márton
eu

Azért lassult le ennyire a magyar gazdaság a második negyedévben, mert...

...mert...

kasnyikm
gazdaság

A németeknél már olcsóbb az elektromos autó

Németországban egyre olcsóbb a villanyautózás, viszont aki igazán nagyot akar spórolni, annak várnia kell 2020-ig.

Kovács Miklós
Elektromos energia

Dolgozzon csak az a gyerek!

Gyárak, szeméttelep, cselédség, textilüzem, labdavarrás, kakaóbabültetvény, gyapotföld, prostik és katonák. Itthon és máshol. Felvirradt a gyerekmunka-elleni világnap. Az álmaidat meg felejtsd el.

luxagi
gyereksors

Azok a bankok, amik hiteleznek, mentesülnének a bankadó egy részétől

Botos Tamás
gazdaság

Dögrováson az orosz külkereskedelem

Markó Ferkó
külföld

Magyari Péter szorítja sarokba a világot Baló György műsorában

A MET nagy, államilag támogatott gázbizniszéről volt szó, amit korábban Magyari mutatott be részletesen.

Sarkadi Zsolt
444