gazdaság

A Spiegel szerint abszurd, hogy Magyarország kapja a legtöbb pénzt az EU koronavírus-segélyalapjából

Az 5,6 milliárd eurót (a magyar GDP 3,8 százalékát) kaphatunk a március 13-i döntés értelmében. A magyar kormány szerint ez a pénz különben is járt volna. A német lapnak nyilatkozók szerint ez szégyen.

Uj Péter
külföld

350 milliárd forinttal támogatja az EU a magyar válságkezelést

Az Európai Bizottság pénteken hagyta jóvá azt a támogatási programot, amit a magyar kormány bajba jutott vállalkozásokhoz irányítana.

Neuberger Eszter
gazdaság

A kiskereskedelmi különadó hatására elbocsájtja a forgalomnövekedés miatt felvett dolgozóit a Spar

Nemrég vettek fel 900 dolgozót, akiket most a milliárdos különadó miatt nem tudnak megtartani.

Neuberger Eszter
gazdaság

1992 óta először csökkent a kínai gazdaság teljesítménye

A vártnál nagyobb, 6,8 százalékos mínuszt hozott a koronavírusos első negyedév.

Botos Tamás
külföld

Rendőrök várják azokat az olaszokat, akik a tiltás ellenére vakációzni indulnak húsvétkor

A hónap végéig Olaszország zárva marad, és utána is csak fokozatosan enyhítenek a korlátozásokon. A gazdaság újraindítása is fontos lenne, de a miniszterelnök inkább a tudósokra és az orvosokra hallgat, akik szerint még bőven tombol a járvány az országban.

Boros Juli
külföld

Németország náci múltját emlegetve sürget összeurópai válságkezelést a volt olasz gazdasági miniszter

A Frankfurter Allgemeine Zeitung napilapban közölt nyílt levelet Carlo Calenda és több olasz közgazdász.

Neuberger Eszter
eu

Szlovákia újraindítaná a gazdaságát, de szigorú higiéniai feltételek mellett

Szlovákia történelmében a legnagyobb gazdaságélénkítő csomagot fogadták el.

Fődi Kitti
külföld

Az amerikai szenátus elfogadta a 2000 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervet

Várhatóan a képviselőházon is gyorsan át fog menni a törvény, amiről Trump azt mondta, azonnal alá is fogja írni.

Boros Juli
külföld

A második világháború óta nem volt ilyen magas a munkanélküliség Norvégiában

Február vége óta ötszörösére nőtt az állástalanok száma, leginkább a koronavírus miatti leállásoknak és elbocsájtásoknak köszönhetően.

Neuberger Eszter
külföld

Elhozza a nemek közötti egyenlőséget a koronavírus?

A nők és férfiak közötti társadalmi egyenlőtlenségek elmélyülését, de akár az uralkodó társadalmi berendezkedés meghaladását is elhozhatja a koronavírus-járvány.

444.hu
társadalom

Rég nem látott dilemmák elé állítja a kormányokat a koronavírus-járvány

Egy biztonságpolitikai szakértő és egy ökológus segített egyet hátrébb lépni a koronavírus-járvány napi történéseitől a Rajk Szakkollégium száz százalékban érintkezésmentes beszélgetésén.

Neuberger Eszter
TUDOMÁNY

Leépítések kezdődtek a spanyol iparban a koronavírus-járvány miatt

Összesen százezer ember munkahelyét függesztették fel ideiglenesen nagy spanyol és multinacionális cégek.

Neuberger Eszter
gazdaság

Több milliárd dolláros segélycsomagról döntött az amerikai Kongresszus

A koronavírus okozta recessziót szeretnék elkerülni.

Sarkadi Zsolt
külföld

A magyar komplikált fajta, de Orbán Viktor megfejtette

A miniszterelnök szerint ösztöneinkben büszkék és szemérmesek vagyunk, erre szabták hát a kormányzást is.

Szurovecz Illés
politika

Európai Bizottság: A magyarországi döntéshozatal és a társadalmi párbeszéd az egyik leggyengébb az EU-ban

A korrupcióellenes intézkedések terén nem történt fejlődés, és a bírói függetlenséggel kapcsolatos „továbbra is fennálló aggodalmak kezelésében” sem.

Herczeg Márk
POLITIKA