A koronavírus-járvány következtében a német gazdaság a második világháború óta a legmélyebb válságba jutott.
Az ázsiai országok lakói derűlátóan várják az újévet, a franciák nagyon pesszimisták.
A járvány miatti veszélyhelyzet idején a munkahelyen is vigyázhatnak a dolgozók gyerekeire, ha bezárt az iskola, óvoda.
A lehívható 500 milliós hitelkeret első részletét kapja meg a kormány.
A hosszabbítás csak bizonyos társadalmi csoportokra, és bajban lévő vállalkozásokra vonatkozik.
Vivien áprilisban adta be a kérelmét, júliusban már válaszoltak is, hogy sajnos még nem jutott rá idő. Végül októberben leállították az eljárást, mert nem adott be néhány papírt.
A milliárdosok többen vannak, mint valaha, az összvagyonuk sose volt ilyen nagy.
A kormány nem akar általános járványügyi korlátozásokat bevezetni, de szankcionálni fogják, ha valaki nem visel maszkot ott, ahol kellene.
Budapestnek van pénze - állítja a kormánypárti frakció. Rendkívüli ülésen vinnék szavazásra a javaslatukat.
Megvan, hogyan léphetnek az országba a szuperkupa-döntőre érkező külföldiek.
52 milliárd euró helyett 14 milliárd jött be a turistáktól hét hónap alatt.
A vártnál is erősebb lett a második negyedéves GDP-adat. Ez V-alakú kilábalásnak tűnik.
Az amerikai gazdaság járvány miatti részleges leállása megtette a hatását.
A legdurvább, 79 százalékos visszaesést a járműipar mutatta.
1998 óta nem volt ekkora GDP-csökkenés a G20 csoport gazdasági teljesítményében.