gazdasági növekedés

Kormányhatározatba foglalták Nagy Márton új akciótervét, de csak annyi derül ki belőle, hogy egyetért a kormány a tervvel

Az egyes pontokhoz felelősöket és határidőket is rendeltek; ezek alapján nem fog unatkozni év végéig a nemzetgazdasági miniszter.

Székely Sarolta
gazdaság

A magyar gazdaságnál csak két rosszabb volt Európában

Az Eurostat adatai szerint az EU gazdasága 0,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az elsőhöz képest, a magyar 0,2 százalékot esett. Az éves GDP-bővülésben jobban állunk, de részben azért, mert tavaly utolsók voltunk.

Haász János
gazdaság

Csupán feleakkora lesz idén a gazdasági növekedés, mint azt a kormány az év elején jósolta

Év elején még négy százalékról beszéltek, most meg már 1,8-2,2 százalékos növekedésről.

Fődi Kitti
gazdaság

Bejött Nagy Márton borús víziója, ismét megakadt a magyar gazdaság

Az első negyedévinél rosszabb teljesítményt nyújtott a magyar gazdaság, sőt három hónap alatt 0,2 százalékkal csökkent is a GDP.

Székely Sarolta
gazdaság

Szenved az ipar, elmaradnak a beruházások, de a magyar gazdaság mégis kezd kijönni a gödörből

Itt a gazdasági fordulat, amit annyira várt a kormány.

Székely Sarolta
gazdaság

Vége a magyar gazdaság stagnálásának, de lassan indul be a növekedés

Közzétette a KSH az idei első negyedéves gazdasági adatokat. Az ipar még mindig lassítja a gazdaságot, aminek az ingatlan- és kommunikációs szektor adott nagyobb lendületet.

Haász János
gazdaság

Régiós sereghajtó lett a magyar gazdaság 2023-ban

Az egész EU-ból csak négy országot sikerült megelőzni. Az előző évhez képest minden uniós tagállam GDP-növekedése romlott, de nálunk nagyobb mértékben csak két országé.

Haász János
gazdaság

Peszkov szerint fennállt a gazdasági összeomlás veszélye, de olyan jól kormányoztak, hogy növekedés lett belőle

A Bloomberg szerint is sikerült megúszniuk az összeomlást, egyes szektorok pedig teljesen jól megvannak a szankciók ellenére is.

Bódog Bálint
külföld

Taylor Swift, Beyoncé és a Barbenheimer több milliárd dollárt tehetnek hozzá az amerikai gazdaság növekedéséhez

A 8,5 milliárd dolláros összeg 35 kisebb ország GDP-jét is meghaladja.

Bódog Bálint
külföld

Nem véletlen, hogy Magyarországon lett kiugróan magas az infláció

Surányi György volt jegybankelnök összeszedte, hogyan juttatta el pár év alatt az erőltetett növekedés Európa legdurvább drágulásához az országot.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Az IMF javított az idei és rontott a jövő évi növekedési előrejelzésén

Idén 2,9, jövőre 3,1 százalékos globális növekedésre számítanak.

Horváth Bence
gazdaság

Nőtt a Tinder előfizetőinek száma a megélhetési válság ellenére

Prioritások.

Benics Márk
társadalom

Varga Mihály bonyolultabbnak látja a helyzetet, mint 2010-ben

Ennek ellenére a pénzügyminiszter bízik a recesszió elkerülésében.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

6,5 százalékos a GDP-növekedés, lassul a tempó, de messze még a recesszió a KSH szerint

A turizmus segített sokat.

Vég Márton
gazdaság

Növelte idei inflációs előrejelzését az MNB, ősszel tetőzhet a drágulás a 11 és 12,6 százalék közötti sávban

A 2023-as GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzésüket 2-3 százalék közé mérsékelték.

Horváth Bence
gazdaság