Az S70-es vonatok nem közlekednek, a G70-es és a Z70-es vonatok pedig minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
Segítségnyújtás nélkül hajtott el a gázoló, akit a reptéren fogtak el.
Családja előtt gázoltak halálra egy háromgyerekes rendőrt. A másik áldozat egy román tűzoltó volt.
Büntetőeljárás indult, a sofőrt keresik.
Egy vasúti átjáróban és egy megállóhelynél ütöttek el egy-egy embert, az egyik balesethez mentőhelikopter is érkezett.
A gázoló más miatt börtönben van, most emberöléssel is meggyanúsították.
A szerelvény a baleset miatt nem tud továbbmenni, a tűzoltók segítenek leszállni a vonatról az utazóknak.
A Mávinform tájékoztatása szerint a távolsági vonatok egy része a Nyugati pályaudvar és Cegléd között kimarad.
A 48 éves iraki férfi szombaton ütött el öt embert, többek között 38 éves feleségének és ötéves lányuknak is sérülést okozva.
Az ünnepi káoszban késelés és gázolás is történt a gyújtogatás és a rongálás mellett.
Kukák és autók égtek, buszmegállók rongálódtak meg, egy kisvárosban pedig egy családot kaszált el egy gyorshajtó a PSG győzelme után.
Közel 50 ember sérült meg a Liverpool FC bajnoki címét ünneplő tömegben.
A buldózer sofőrjét korábban már elítélték gondatlanságból elkövetett, halált okozó közlekedési bűncselekményért.
A gyanúsítottat nyolcrendbeli gyilkossággal vádolták meg, de további vádemelések is várhatóak az ügyben.
A gázolás egy helyi filippínó ünnepségen, a Lapu Lapu fesztiválon történt. A rendőrség szerint nincs terrorizmusra utaló jel, a gázolónak korábban is voltak rendőrségi ügyei és mentális problémái.