Az eurózónában 0,3, az egész EU-ban 0,4 százalék volt a gazdasági növekedés az előző negyedévhez képest.
Az eddigi két százalék helyett négyet kellene költeni a hadseregre.
Csak két új tagország van mögöttünk, Románia is előttünk a háztartások életszínvonalát vizsgáló mutatóban.
Az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásban a románok szintjén vagyunk, csak Horvátország és Bulgária van mögöttünk.
Csattanós választ adott a kétkedőknek a magyar sárkány.
Ez egy kb. 500 milliárddal több állami kiadást jelent évente.
Az EU-s támogatások mellett a belső fogyasztás hatása látszik.
Mindössze 0,7 százalékkal bővült az első negyedévben a világ legnagyobb gazdasága. Nem akarnak fogyasztani az amerikaiak.
Pedig hogy lehetne gyenge az a gazdaság, amiben egy felcsúti gázszerelő néhány év alatt napi 20 óra munkával az ország egyik leggazdagabb emberévé válhat?
Pedig az Európai Bizottságnak beadott konvergenciaprogramban 1,8 százalékos hiányt ígért. Az NGM-nek valahonnan elő kell szednie 484 milliárd forintot.
Nem csoda, hogy Orbán sem nevezné jónak a gazdaság helyzetét.
A végtelenbe, és tovább!
De legalább növekedtünk.
A pénzügyminisztérium prognózisa szerint 2019-re 15,7 százalékra nő a GDP-arányos államadósság.