Jon Ossoff harcias Trump-ellenes kampánnyal nyert Georgiában, és hiába tagadja elnöki ambícióit, egyre többen az új Obamát látják benne.
Trump népszerűtlensége tényleg ráégett a republikánusokra, a demokraták még Texasban is nyerni tudtak. Trump azt mondta, el fogja fogadni az eredményeket.
Szemtanúk szerint egy férfi kiesett a szerelvényből és egy kísértetház tetejére zuhant, de a hatóságok egyelőre nem közölték, pontosan mi történt.
És miatta még nagyobb lett az üzemanyag-válság.
A Magyar Hangnak tudósító Mézes László Róbert nem várta meg, hogy kiutasítsák.
A matanzasi időjárási központ ráadásul zúzmarás mezőkről is beszámolt, ami a rendszerint hőségtől szenvedő trópusi szigeten rendkívül ritka jelenség.
Vádalkut kötött a pénzmosással vádolt volt kormányfő.
Mármint a gyártól, nem attól a 475 dél-koreai munkavállalótól, akiket egy hétig fogva tartottak.
A balos Demokrata Párt piacpárti kritikusai is elismerik, hogy Trump most már valóban aggódhat a jövő évi választások miatt. Bár a világ a New York-i szocialistára figyelt, az igazi, vagyis megismételhető győzelmeket két, a kultúrharcot hanyagoló centrista, egy volt CIA-ügynök és egy exkatona aratta. Nem várt fordulatok a világpolitikára is kiható amerikai belpolitikában.
Az ellenzéki pártok tagjait pedig egy életre eltilthatják a politikától.
A rendőrség vízágyúval oszlat.
Grúzia legnézettebb csatornája, az Imedi TV a kormánypárt fő propagandaeszközévé vált, terjeszti a Nyugat-ellenes retorikát, visszhangozza a Kreml-féle dezinformációt.
Több mint háromszáz dél-koreai munkavállaló tért haza, miután az amerikai bevándorlási hatóságok egy hétig fogva tartották őket. Trump már mentené a helyzetet, de az eset súlyos diplomáciai feszültséget keltett.
A konzul személyesen kereste fel a kórházban Mézes László Róbertet.
Az ICE georgiai razziája eredményeként 475 embert vettek őrizetbe, Dél-Korea diplomatákat küld a helyszínre. Az ügy megterhelheti az USA kapcsolatát egy kulcsfontosságú szövetségessel.